Bill de Blasio, New York fajgyalázó polgármestere Kolumbusz Kristóf manhattani szobrának eltüntetését fontolgatja - írja a Guardian. A demokrata politikus a charlottesville-i események (előzmények a cikk alján - a szerk.) után vette fontolóra a több mint 100 éves szobor eltávolítását.

A polgármester szerint a Kolumbusz-szobor ügyét felül kell vizsgálni, minden oldalról alaposan körül kell járni. A felfedező mását egy csoportnyi amerikai olasz adományozta a városnak még 1892-ben, a felfedező amerikai partraszállásának négyszázadik évfordulóján.



Most éppen Kolumbusz Kristóf a főbűnös a felforgatók szemében (Kép: askideas.com)

A városi tanács elnöke, Melissa Mark-Viverito az ügyben azt mondta: Kolumbusz Kristóf "megosztó figura" sokak számára, különösen a karibiak szemében, ahhoz pedig, hogy biztosan jó döntést hozzanak, tisztán kell látni az ügyben, alapos vizsgálatra van szükség.

A Genovában született Cristoforo Colombo volt az egyik legelső európai, aki Amerika földjére lépett, és bár a vikingek megelőzték, az ő felfedezése nyomán indult meg a kontinens feltérképezése és kolonizálása. "Kritikusai" az őshonos indiánokkal való bánásmódja, illetve a rabszolga-kereskedelemben való aktív szerepe miatt ítélik el a felfedezőt.



Bill de Blasio családjával - Mit is várhatnánk tőle?

Bill de Blasio novemberben egyébként újra versenybe száll a polgármesteri címért, a posztra szintén pályázó republikánus politikus, Nicole Malliotakis pedig azon az állásponton van, hogy a szobornak maradnia kell, derül ki a CBS News cikkéből.

A polgármester javaslata sokakat meghökkentett, Donald Trump pedig már korábban kifakadt, amiért a charlottesville-i események után gyönyörű szobrokat tüntetnek el. "Ki lesz a következő? Washington? Jefferson? Ez annyira ostobaság!" – írta néhány nappal ezelőtt a Twitteren.

(Index - Guardian nyomán)

Előzmények:

 - Amerikai felmérés: csak 27% akarja a konföderációs emlékművek eltávolítását - a csőcselék közben már a síremlékeket sem kíméli

- Fajvédelem Bostonban: "A fekete életek számítanak"-felirat előtt beszélt egy indiai

- Egymással versengve vették fel Trumpot a Ku Klux Klanba a ballip lapok

- Amíg a liberális széplelkek náciznak, egyre erősödik és erőszakosabb az amerikai szélsőbal

- Amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsa: távolítsák el az összes konföderációs emlékművet és jelképet!

- Az oroszok is lekapcsolták a Daily Stormert

- Trump visszatámad: Washington és Jefferson szobrait is le fogjuk dönteni, mert rabszolgatartók voltak?

- Szánalmas: szipogva kér védelmet a charlottesville-i "neonáci vezető"

- Sajnos nem Trump, hanem Obama volt az igazi rasszista - de azt persze imádni és ünnepelni illett

- Trump finomít: nem mindenki náci, mindkét oldal hibáztatható az erőszakért

- Kihasználják a balul elsült tüntetést a sötét erők: szobrokat döntöget a csőcselék Amerikában

- Schwarzenegger szerint nincs is fehér Amerika, ezért gyorsan utalt százezer dollárt a Wiesenthal Központnak

- Megint beadta Trump a derekát: "a rasszizmus gonoszság, a fehér felsőbbrendűséget hirdetők visszataszítók"

- Rávertek egyet-egyet a sajtótájékoztatón a zsidóra, de érthető, mert dühösek voltak, és ez még nem lincshangulat

- Vérszemet kaptak a fehérellenes erők Amerikában

- Egy fehérellenes profilja: Mike Signer, a virginiai Charlottesville polgármestere

- "A zsidók nem lépnek a helyünkbe!, A fehér életek számítanak!" - Tüntetés, majd összecsapások Amerikában