Azonnali hatállyal megszüntette pénteken Főző Virág főigazgató-helyettes munkaviszonyát a Magyar Állami Operaház.

Az intézmény a Telex pénteki megkeresésére azt közölte, Főző Virág munkaviszonyát az átvilágítás során feltárt szabálytalan folyamatokban való érintettsége miatt szüntették meg.

Főző Virág 2002 márciusa óta dolgozott az Operaházban mint jogtanácsos, 2014-ben nevezték ki főigazgató-helyettesnek.

Az intézmény éléről hétfőn menesztett Ókovács Szilveszter a Facebookon írt bejegyzésében úgy reagált: "sikerült kidobni az Operából azt az embert is, aki egyedül képes lett volna a lefejezett Háznak valamiféle koordinált munkáját megvalósítani".

Hozzátette, Főző Virág "kinyírásával nagyot vágott maga alatt a fán a nullkilométeres, egyszemélyes új vezetés" és "köszönet helyett fillér nélkül kukáztak ki egy igazi profit". A volt főigazgató közölte, perelni fognak.

A bejegyzésre reagált Főző Virág is, aki azt írta, szerencsésnek érzi magát, hogy 24 éven át dolgozhatott az Operában, és nézőként továbbra is jelen lesz az intézményben.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- A most rémuralomról beszélő Magyar Péter négy éve még további sikeres folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek

- Azonnali hatállyal kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről