Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere.
Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is.
A város katonai adminisztrációja két sebesültről tud, illetve a Telegramon közzétett tájékoztatásában egy megrongálódott óvodaépületről is hírt adott.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál három sebesültről, köztük egy gyerekről adott hírt.
Nem sokkal korábban Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök arra figyelmeztetett, hogy az orosz erők ukrán energetikai célpontok és hidak ellen készítenek elő támadást.
Az újabb támadásokra néhány nappal az Abu-Dzabiban rendezendő ukrán-amerikai orosz háromoldalú tárgyalások előtt került sor.
Az utóbbi hetekben Oroszország fokozta támadásait az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, elsősorban Kijev térségében. A műveletek nyomán több millió embert érintő áramkimaradásokra került sor, illetve súlyos fennakadásokat jelentettek a vízellátásban és a fűtésben. A városban - ahol a hőmérséklet jelenleg két Celsius-fok körül van - a hatóságok több melegedő pontot is létrehoztak.
(MTI nyomán)