A bajorországi parlament jelenlegi elnöke, a 61 éves Ilse Aigner (CSU) lehet Németország első női államfője a Keresztényszociális Unióhoz közeli források szerint.

Pénteken a Bild és a Süddeutsche Zeitung című lap, valamint a Der Spiegel című hetilap is jelentette, hogy a CDU támogatja Aigner jelölését.

A jelölését hétfőn a Keresztény-Demokrata Unió (CDU), Friedrich Merz német kancellár pártja vezető szerveinek is jóvá kell hagyniuk.

A megerősítés szinte elkerülhetetlenné teszi, hogy január 30-án megválassza őt az 1260 elektor, többségükben a parlament két háza, a Bundestag és a Bundesrat tagjai, valamint a civil társadalom néhány képviselője.

Ebben az esetben Ilse Aigner lép Franz-Walter Steinmeier (SDP) helyére, aki 2017 óta szövetségi elnök.

Entscheidung gefallen – Union will Ilse Aigner als Bundespräsidentin nominieren https://t.co/lXTqHqxKLc https://t.co/4B8p4sRadr

— WELT (@welt) November 6, 2026

Németországban az a politikai hagyomány, hogy a kormánykoalíció pártjai igyekeznek megállapodni közös jelölt személyéről erre a többnyire ceremoniális tisztségre. Az elnök egyik feladata hagyományosan az ország erkölcsi lelkiismeretének a képviselete.

A jelenlegi kormánykoalíciót a két testvérpárt, a CDU és a CSU, valamint az SPD szociáldemokratái alkotják.

A kancellár hétfőn annyit mondott, azt szeretné, hogy nőt válasszanak meg államfőnek. Kijelentette, hogy a "centrumból", de nevet nem közölt.

Az SPD már hetek óta a támogatásáról biztosítja Angela Merkel egykori mezőgazdasági miniszterét. A párt brandenburgi vezetője, Dietmar Woidke a Politico című lapban egyenesen "tökéletes jelöltnek" nevezte.

Egyszerre határozottnak és udvariasnak tartják azt a módot, ahogy a közvélemény-kutatások szerint 28 százalékkal rekordnépszerűségre szert tett Alternatíva Németországnak (AfD) frakciójával bánik a bajor parlamentben.

Ilse Aigner Bajoroszágban született, szülei egy villamossági céget vezettek. Fiatalságát rákbetegség árnyékolta be: a hátából távolítottak el egy daganatot.

Technikusi tanulmányokat végzett, elektrotechnikusként dolgozott egy helikoptergyártó cégnél, majd képviselő és miniszter lett, tartományi és szövetségi szinten egyaránt.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Merkelnek megint van egy ötlete