A Franciaország légterében közlekedő repülőjáratok közül négy, Portugáliában egy, a prágai és a szófiai nemzetközi repülőteret érintően pedig 11 induló és érkező járat kapott bombafenyegetéseket pénteken - közölte a francia miniszterelnöki hivatal, a portugál és a cseh rendőrség, valamint a bolgár közlekedési minisztérium.
Franciaországban minden gép biztonságosan földet ért, de a tűzszerészek ennek ellenére átvizsgálják őket. Az AFP hírügynökség értesülései szerint a négy közül egy repülőgép Bordeaux-ban, három pedig a Párizs Orly repülőtéren szállt le. A miniszterelnöki hivatal közölte, hogy a francia hatóságok nyomozást indítottak annak kiderítésére, honnan származnak az egész Európát érintő fenyegetések.
A Ryanair légitársaság Lisszabonból Rómába induló járatát átvizsgálták, de nem találtak rajta robbanószerkezetet.
A prágai repülőtér szóvivője elmondta, hogy az érintett járatok Prágába vagy a bolgár fővárosba tartottak, vagy onnan indultak. Hozzátette, hogy további fenyegetést kapott egy-egy Nagy-Britanniából és Dániából, valamint két Spanyolországból Prágába induló repülőgép is. A Prágából Hollandiába, Ciprusra, Romániába, Olaszországba és Nagy-Britanniába induló járatok szintén fenyegetést kaptak.
Egy másik prágai szóvivő pedig azt közölte, hogy az új fenyegetések a korábbiaknál nagyobb számban elhelyezett pokolgépekről szóltak. Továbbá elmondta, hogy az érintett gépek átvizsgálása folyamatban van, de eddig egyiken sem találtak pokolgépet, illetve egyetlen járatot sem kellett törölni vagy más repülőtérre irányítani.
A bolgár közlekedési minisztérium szóvivője elmondta, hogy bombafenyegetést kapott a London Stansted-i, valamint a brüsszeli repülőtérről Szófiába tartó járat, de mindkét repülőgép útja és leszállása problémamentes volt.
A dán rendőrség pénteken kiadott közleménye szerint nyomozást indítottak a koppenhágai repülőtérről induló járatokat ért korábbi bombafenyegetések ügyében, és az első értékelésük szerint az utasok nem voltak életveszélyben.
Írosrszágban több médiavállalat, köztük az ír közmédia (RTE) dublini irodáit is ki kellett üríteni péntek reggel, miután a közrádiót helyi idő szerint 9 óra előtt egy e-mail üzenetben arról értesítették, hogy 45 perc múlva pokolgép fog robbanni az épületben. A rádió munkatársait egy órával később, az épület átvizsgálása után engedték vissza munkahelyükre, miközben a közmédia dél-dublini központját is evakuálták, és egymás után vizsgálják át az épületrészeit. A rádió délelőtti hírműsor-vezetője elmondta, hogy értesülései szerint ugyanaz a csoport áll a hamisnak bizonyult bombariadó mögött, amely a héten sorozatban fenyegette meg pokolgépek elhelyezésével az európai repülőgépeket.
(MTI)