Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás - mondta a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa, akinek hivatala vizsgálatot folytatott, és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban.



Schummer Orsolya, a testület Tisza párti elnöke (k), mellette Novák Előd (Mi Hazánk), a testület alelnöke és Szabó Ilona bizottsági munkatárs a kegyelmi botrány felelőseit feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság ülésén az Országházban 2026. november 6-án (fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Szabó Máté hivatala a gyermekotthon munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot 2012-ben.

A volt ombudsman a jelentésükről azt mondta, nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni a dolgot, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat.

Az alapvető jogok volt biztosa ugyanakkor azt is jelezte, hogy vizsgálatuk nem a tényállásra vonatkozott, hanem arra, hogy az ügyben eljáró hatóságok, így a rendőrség és az ügyészség megfelelő módon bánt-e a gyerekekkel az általuk 2011-ben indított, de egy évvel később lezárt nyomozás során.

Beszámolója szerint az ő vezetése alatt, de előtte és utána is rendszeresen készített a hivatal jelentéseket a gyermekek jogainak érvényesülésével kapcsolatban, ezt ugyanis kiemelt jelentőségű kérdésként kezelték.

Közölte azt is, hogy számos esetben tapasztaltak abúzust az ilyen intézményekben.

Az egykori ombudsman elmondta, hogy a súlyos hiányosságokat tartalmazó jelentését többek között Balog Zoltán akkori emberi erőforrás miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek is eljuttatta, ugyanakkor nem érzékelte, hogy jelentésüknek komolyabb visszhangja lett volna.

A bizottság meghallgatta Klötzl Juditot, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi osztályvezetőjét, Balog Zoltán volt protokollfőnökét, akit Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának 2016-os állami kitüntetéséről kérdeztek.

A volt osztályvezető elmondta, hogy az állami kitüntetések, szakmai elismerések adományozása egy hosszú, többkörös folyamat volt. A Miniszterelnökség kitüntetési osztályának volt jogosultsága arra, hogy a rákérdezzen rendőrségnél, van-e büntetőeljárás folyamatban a kitüntetésre javasolt személlyel szemben. Ugyanakkor Vásárhelyi Jánossal szemben éppen akkor nem volt eljárás.

Klötzl Judit ugyanakkor elmondta, hogy az előterjesztéseket érdemben elbíráló kitüntetési bizottságnak és az ágazati államtitkárságnak is az lett volna a faladata, hogy kiszűrje a kitüntetésre alkalmatlan személyeket, azonban ez nem történt meg. "Pedig volt előtte bőven jelzés arra vonatkozóan, hogy ez az ember nem érdemes a kitüntetésre" - hangsúlyozta. Hozzátette: az előterjesztéshez csatolt életútban sem tűnt fel senkinek semmi.

A vizsgálóbizottság a pénteki ülésen döntött arról, hogy kezdeményezik a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság azon nyomozóinak, beosztottjainak meghallgatását, akik a 2011-ben elindult, majd egy évvel később lezárt nyomozásban részt vettek.

A testület ülése után Schummer Orsolya, a bizottság elnöke (Tisza Párt) újságírók előtt azt is elmondta: bár korábban arról született döntés, hogy a kitüntetési bizottság akkori elnökét, Semjén Zsoltot nem hallgatják meg, reméli, hogy a testület tagjai ezt a döntést az elhangzottak tükrében felülvizsgálják.

A kegyelmi botrány felelőseit feltáró parlamenti bizottság felállítását a Tisza Párt kezdeményezte. A testület célja annak feltárása, hogy a bicskei kegyelmi ügyben hogyan működött a köztársasági elnöki kegyelmi döntés előkészítése, az igazságügyi miniszteri ellenjegyzés, valamint az a politikai és lobbihálózat, amelynek eredményeként Kónya Endre kegyelmet kaphatott.

Novák Katalin 2023-ban köztársasági elnöki kegyelemben részesítette Kónya Endrét, aki ellen Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon igazgatója bűntársaként indult eljárás. Vásárhelyi kiskorú gondozottak szexuális bántalmazásáért nyolc év fegyházbüntetést kapott. Helyettesét, Kónya Endrét 2021-ben három év négy hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a bántalmazott gyermekek fenyegetésével és pszichés nyomásgyakorlással próbálta eltussolni a bűncselekményeket.

(MTI)