Történelmi esélyt szalasztott el a kormány azzal, amilyen módon nyilvánosságra hozta az ügynökaktákat - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

A politikus hangsúlyozta: előfordult, hogy olyan személyek neve került nyilvánosságra beszervezettként, akiket valójában megfigyeltek a titkosszolgálatok, miközben egyetlen operatív vagy tartótiszt aktáját sem publikálták. Dócs Dávid kijelentette, várják a kormányzati felelősségre vonást a történtekért.

Közölte: hiányolták a közölt adatbázisból olyan, beszervezési vagy más titkosszolgálati tevékenységben érintett egykori miniszterelnökök nevét, mint Horn Gyula vagy Medgyessy Péter. Hozzátette: a közvélemény már korábban tudomást szerzett a két volt kormányfő ezen tevékenységéről.

Az ügynökakták feltárására szükség volt, ám ezt körülbelül harminc évvel ezelőtt kellett volna megtenni - jelentette ki Dócs Dávid, megemlítve, hogy ezt - más országokhoz hasonlóan - a társadalmat a nyilvánosságra hozatalra felkészítő edukációnak kellett volna megelőznie.

A politikus arról beszélt: pártja az egyetlen olyan politikai formáció, amelynek sem vezetői, sem azok felmenői között nem volt egyetlen beszervezett sem.

(MTI)