A kormány megszünteti az Élelmiszermentő Központot, ugyanis az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet működésében - jelentette be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.

Bóna Szabolcs közölte, az előző kormány 2022-ben azzal a céllal hozta létre az Élelmiszermentő Központot, hogy az országosan koordinálja az élelmiszermentést. Az Állami Számvevőszék vizsgálata azonban megállapította, hogy a központ alapítása óta nem látta el a törvényben meghatározott élelmiszermentési feladatait.

Példaként említette, hogy a szervezetnél 2,8 milliárd forintot költöttek el informatikai rendszer fejlesztésére, amelynek működését nem tudták igazolni. További 4,6 milliárd forintot fizettek ki az üzemeltetésére.

Ez súlyos kérdéseket vet fel a közpénzek felhasználásával és a szervezet működésével kapcsolatban - mutatott rá a miniszter.

Egyúttal kiemelte, most az élelmiszerláncról szóló törvény módosításával hivatalosan is megszüntetik az Élelmiszermentő Központot, és megkezdődhet a végelszámolás.

Jelezte ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy az élelmiszermentésről lemondanának.

(MTI)