Demonstrálók várták az akkumulátorkonferenciára érkezőket szerdán Debrecenben: a tanácskozásnak otthont adó Kölcsey Központ bejáratával szemben kifeszített molinóra azt írták, "Ti ünnepeltek, mi gyászolunk". Tárkányi Zsolt, a Tisza térségi országgyűlési képviselője Facebook-bejegyzésben bírálta a tanácskozás megrendezését, és újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Fidesz-kormány és a kínai CATL akkumulátorgyár közötti szándéknyilatkozatból.

A Magyar Akkumulátor Szövetség által szervezett Hungarian Battery Days 2026 elnevezésű angol nyelvű tanácskozás megnyitóját megelőzően Kaderják Péter, a szövetség ügyvezető igazgatója a sajtó érdeklődésére azt mondta, párbeszédre törekednek mind a kormányzattal, mind a civil szervezetekkel a tiszta energiák közül a legnagyobb növekedést produkáló iparágról.

Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években külföldi és magyar szereplők 30 milliárd eurót fektettek az iparágba Magyarországon. Megítélése szerint a villamosenergia-tárolás kilátásai kedvezőek, az elkövetkező évtizedben öt-hatszoros növekedés várható az ágazatban, ami azt is jelenti, hogy a munkahelyek jövőállóak ezen a területen.

Kaderják Péter hozzátette: szövetségük ötpontos javaslatot dolgozott ki a kormányzat és az érdeklődők számára, hogy elinduljon a párbeszéd, és jobban megértsék, ki mitől tart, és mit kell tenni a szektor konszolidálása érdekében.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint a száztíz szervezetet tömörítő magyar szövetség hatodik alkalommal rendezi meg Közép-Kelet-Európa legnagyobb akkumulátorkonferenciáját, amelyre 20 országból mintegy 230 résztvevő érkezett Debrecenbe. A szerdai tanácskozást követően csütörtökön a résztvevők A BMW autógyár akkumodulokat összeszerelő üzemébe, a kínai CATL akkumulátorgyárba, illetve a Semcorp akkumulátor szeparátorfóliákat elállító üzemébe látogatnak.

A konferencia megnyitójára időzítve a Fidesz-kormány és a kínai CATL akkugyár közötti szándéknyilatkozat újabb részletét hozta nyilvánosságra Tárkányi Zsolt, a Tisza-párt debreceni országgyűlési épviselője.

Facebook-bejegyzésében a politikus emlékeztetett, hogy 2022-ben a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Magyar Levente írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amely utat nyitott a CATL számára a debreceni akkumulátorgyára megvalósításához.

Ebben rögzítették, hogy a "magyar kormány segíti a párbeszédet az önkormányzattal annak érdekében, hogy a CATL opciós jogot kapjon a célterületen túl további földterületek megvásárlásához", valamint azt, hogy "a CATL előzetes műszaki átvilágítást végez a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) által kijelölt, a befektetés célterületeként azonosítható telkekről annak érdekében, hogy kiválaszthassa a befektetésre legmegfelelőbb helyszínt Magyarországon" - idézte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára bejegyzésében.

A dokumentum alapján az önkormányzat vállalta, hogy miután a városi vagyonkezelő holdingon keresztül megszerezte a telkeket az addigi magántulajdonosoktól, saját költségére előkészíti azokat (egyesíti, tehermentesíti stb.) és kötelezően értékesíti a CATL-nek. Ez az az adásvételi szerződés, amelyet Barcsa Lajos alpolgármester írt alá és az önkormányzat négy éven át titkolt, idén is csak a lényegi részek kitakarásával adta ki a sajtónak és civileknek. Itt is van az akkori kormánynak egy érdekes vállalása: "a CATL nem köteles a telekáron felül semmilyen díjat vagy költséget viselni", magyarul mindent az adófizetők álltak - jelezte Tárkányi Zsolt.

Kitért "egy ennél is meglepőbb" pontjára a szándéknyilatkozatnak, miszerint a kormány vállalta, hogy összeállít egy listát minden szóba jöhető, 100 hektárt meghaladó nagyságú olyan területről Debrecen 50 kilométeres körzetében, amely alkalmas lehet a CATL további gyáregységeinek létrehozására. "Vagyis ha a Fideszen múlt volna, akár újabb akkugyárat is építhetett volna a régióba a CATL" - mondta a képviselő.

Megemlítette, hogy a dokumentum szerint kiemelt ügyfélkapcsolati munkatársak segítették a bevándorlási és más hivatalokban a kínai és egyéb harmadik országból érkező munkavállalók vízumkérelmének lehető leggyorsabb és legzökkenőmentesebb biztosítását. A CATL pontosan meg is jelölte, hogy 2022 júniusa és 2029 decembere között mennyi EU-n kívüli munkavállalóra van szüksége, éves bontásban: 2022 júniusában a megjelölt szám 42-ről indul, majd folyamatosan növekedve 2023 nyarán megközelíti a 2000-et, 2024 végére meghaladja a 6000-et, 2025-ben 4000-5000 között marad, majd a gyár építésének lezárultával, az akkori tervek szerint 2027-től beállna a szám 1000-2000 közötti állandó munkavállalóra. Ennyien maradnának folyamatosan, amikor a gyár már termel - közölte.

A szerződés szerint az önkormányzat vállalta azt is, hogy a magyar állammal együtt bérlakások ezreit alakítja ki a CATL munkavállalói számára. "Az a Fidesz-kormány vállalkozik a kínai cég munkavállalói számára bérlakások kialakítására, amely 16 év alatt hallani sem akart hasonló programokról a magyar közszférában dolgozók esetében" - írta az államtitkár, megjegyezve, hogy a magyar kormány még a dolgozók képzését is részben közpénzből képzelte biztosítani a kínaiaknak a szándéknyilatkozat szerint: a dolgozói képzések költségeinek felét, legfeljebb 2 millió eurót (akkor 800 millió forintot képzésenként) vagy dolgozónként legfeljebb 5 ezer eurót (akkor 2 millió forintot) ígért.

Tárkányi Zsolt végezetül azt írta: éppen az ilyen eltitkolt és a helyiek által nem támogatott beruházások miatt nem szívesen látott vendégek Debrecenben az akkuiparnak azok a fideszes lobbistái és külföldi szereplői, akik ma a Kölcsey Központban gyűlnek össze.

(MTI)