Lefoglalták a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Orbán Anita ezt fontos előrelépésként értékelve azt írta: "a Nemzeti Nyomozó Iroda lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban".

Orbán Anita 2026 augusztus végén közölte: a Külügyminisztérium nevében feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Covid-járvány elleni védekezés idején, 2020 márciusában és áprilisában lefolytatott, mintegy 300 milliárd forint értékű beszerzésekkel összefüggésben.

A minisztériumban folyó átvilágítás során talált információk különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúját, valamint a minisztérium előző felső vezetésének felelősségét vetik fel - jelezte.

Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára később közölte: a lélegeztetőgépeket az előző kormány túlárazással szerezte be külföldi és magyar, többségében egészségügyi eszközökkel korábban nem foglalkozó közvetítőcégek beiktatásával. Csak az általa nevesített hat cég lélegeztetőgépeket és más eszközöket több száz millió forintos, vagy akár milliárdos profittal adott el az államnak. A feladatra szerződött, mára megszűnt magyar cégek a járvány idején összesen mintegy 86 milliárd forint árbevételt és körülbelül 21 milliárd forint osztalékot realizáltak.

Takács Péter, az Orbán-kormány egészségügyi államtitkára a hirtelen megnőtt igényekkel indokolta, hogy a magyar kormány az eredeti áruknál drágábban vásárolt lélegeztetőgépeket. Hangsúlyozta: a Covid-járvány nemzetközi válsághelyzet volt, "teljesen megborult a világkereskedelem", "totális áruhiány volt és iszonyatos keresleti túlsúly", így azokért a gépekért, amelyek 3 hónappal korábban 10 ezer euróba kerültek, a járvány kitörése után 40-50-60 ezer eurót is fizettek, és szó szerint "egymást ölték" az országok beszállítói.

(MTI)