A Tiszavasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást "B. E." (26) és "B. A." (22) ellen. Az adatok szerint a két helyi férfi az elmúlt hetekben nyitva hagyott autókat fosztott ki a városban.
Az egymást követő bejelentések után a rendőrök adatot gyűjtöttek, és hamar kiderítették, hogy a lopásokkal egy testvérpár gyanúsítható.
Kiderült az is, hogy a két "fiatalember" rendszeresen lezáratlan autókra utazott, ugyanis az elmúlt néhány hétben hét kocsit fosztottak ki, amivel több százezer forintos kárt okoztak.
A nyomozók elfogták, majd előállították őket a kapitányságra, kihallgatásukon beismerték a bűncselekményeket. Őrizetbe vették "B. E."-t, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt - közölték a rendőrség honlapján. "B. A." ezek szerint szépen hazasétálhatott.
