Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.

A brüsszeli közleményben az uniós bizottság kiemelte: mivel Európa egyre gyakoribb és összetettebb válságokkal néz szembe, a bemutatott intézkedések a kontinens ellenálló képességének növelését célozzák a felkészültség megerősítése érdekében vészhelyzetek vagy katasztrófák esetén.

A nem kötelező érvényű iránymutatások célja egyebek mellett a nemzeti polgári védelmi kapcsolattartó pontok ellenálló képességének megerősítése Európa-szerte - hangoztatta közleményében az uniós végrehajtó testület, majd kiemelte egy olyan táska tartalmának összeállítását, amelyet vészhelyzet esetén mindenkinek magánál kellene tartania. Emellett hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy katasztrófa esetére mindenki ismerje meg a reagálás módjait.

"Az új irányelvek segíteni fogják a hatóságokat abban, hogy felvértezzék az embereket a szükséges tudással és eszközökkel ahhoz, hogy megvédjék magukat és másokat válsághelyzetben" - fogalmaztak.

Az iránymutatás szerint alapvető szükségletek egyéni kielégítésének biztosítására van szükség egy vészhelyzet első három napjában. A felkészültségről szóló oktatást be kell építeni már a kisgyermekkori és az általános iskolai oktatás tanterveibe, valamint képzést kell biztosítani arról az oktatók számára. A gyermekek felkészültségének fejlesztését már kiskortól meg kell kezdeni életkoruknak megfelelő tevékenységek révén, de a félelem vagy a szorongás érzésének elkerülésével - hangoztatták.

Az EU segítené továbbá a hatóságokat a kockázatok és fenyegetések hatékonyabb kommunikációjában is azzal a céllal, hogy a lakosság időben megbízható információkat kapjon a vészhelyzetek előtt, alatt és után.

Az Európai Bizottság egy úgynevezett felkészültségi nap létrehozását is javasolta, amelyet 2027-től kezdődően minden október 23-án tartanának meg. A tematikus napon szervezett programok arra ösztönöznék az embereket, hogy aktív szerepet vállaljanak a felkészülésben egy esetleges vészhelyzet esetére - tájékoztattak.

(MTI)