Először találkoztak és egyeztettek a kormányalakításról a változást akaró tömb vezetői Izraelben a múlt keddi választás óta - jelentette a helyi média kedden.

A megbeszélésen Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke, Naftali Bennett, az Együtt (Bejáhad) párt vezetője, Jáir Lapid, a leköszönő kneszet ellenzéki vezetője, Avigdor Liberman, az Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) párt elnöke és Jáir Golan, a Demokraták párt elnöke vett részt. A találkozón megjelent négy párt összesen 48 mandátumot szerzett a 120 tagú izraeli parlamentben, a kneszetben.

"Az elmúlt napok történései ismét emlékeztetnek bennünket arra, hogy el kell távolítanunk Netanjahut és embereit a miniszterelnöki hivatalból" - közölte Lapid érkezésekor, utalva arra, hogy a kormányzó Likud választási csalással vádolta meg az arab pártokat.

"Szélsőséges és veszélyes kísérlettel állunk szemben a választások érvénytelenítésére" - mondta Lapid. "Elém tárták a teljes hírszerzési anyagot, a választások szabályosan zajlottak, semmi ok nincs az érvénytelenítésükre. Egyszerűen nem hajlandók beismerni, hogy vereséget szenvedtek. Most kormányt kell alakítanunk. Netanjahu és emberei már így is elegendő kárt okoztak Izrael Államnak és Izrael népének" - tette hozzá.

Jáir Golan, aki az arab pártokkal való együttműködést szorgalmazza, a tanácskozás előtt találkozott az arab Közös Lista vezetőivel, hogy megvitassák "a Netanjahu-kormány leváltásához és a változást hozó kormány megalakításához szükséges lépéseket".

Liberman nem zárta ki az ultraortodox pártokkal való kormányalakítást. "Meg kell akadályozni az újabb választásokat. A kialakult politikai helyzetben bőven van mozgástér, és megfelelő irányítással gyorsan létre lehet hozni egy működőképes és stabil kormányt a Ra'am és a Közös Lista nélkül" - vélekedett.

A változást akaró tömb vezetői szerint első lépésben "a kneszet átvétele" a cél: Amir Ohana házelnök leváltása, az ügyeket előkészítő bizottság felállítása, valamint az előző parlamenti ciklusban elfogadott vitatott törvények hatályon kívül helyezése.

A kneszet működésével kapcsolatos kérdéseket tartják jelenleg a legsürgetőbb feladatnak, de a továbbiakról eltérő álláspontot képviselnek. Ejzenkot eltökélt egy kisebbségi kormány megalakításában, és a többi között az ultraortodox pártokra kíván összpontosítani. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy kormánya az arab pártok támogatására vagy külső parlamenti támaszára épüljön, és az egységkormány lehetőségét sem vetette el. Utóbbi esetében azonban attól tart, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök ismét megpróbálja kijátszani koalíciós partnereit.

Liberman határozottan elutasítja a Netanjahuval közös kormányban való részvételt, de nem zárja ki az ultraortodox pártok esetleges csatlakozását, noha a kötelező katonai szolgálat kérdését továbbra is rendeznie kell a következő kormánynak.

Golan minden erejével az arab Ra'am párt támogatásával létrejövő kormányt szorgalmazza. Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni az arab lakosság szavazatait, amelyekből rendkívül sokat adtak le a választásokon.

Bennett szerint nem lehet az arab pártok szavazataira támaszkodni. Megítélése szerint, ha Ejzenkot ebbe az irányba fordul, a kormány eleve nem maradna életképes, Netanjahu pedig egy újabb választás után még erősebben térne vissza, és hosszú időre megszilárdítaná hatalmát.

A pártvezetők között a kneszet új házelnökének személyéről és az új parlament első törvényeiről sincs egyetértés.

(MTI)