Kommunista nagyapjával hencegett Magyar Péter (pontosabban egy állítólag általa kiharcolt „precedensértékű” ítéletről, noha hazánkban valójában nem volt precedensjog), miközben a büszkén vállalt felmenője, dr. Erőss Pál a kommunizmus idején a Legfelsőbb Bíróság bírája, sőt az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője volt, illetve műsora is lehetett a pártállami tévén.

Magyar Péter következő súlyos csúsztatásai 2006-ról szóltak, miszerint Toroczkai László és Novák Előd sehol nem voltak 2006-ban. Valójában még Dúró Dóra is szívta a könnygázt, Novák Elődöt pedig 2006. október 23-án a rohamrendőrök teperték le mint hangadót. Papp Lajos szívsebész úgy nyilatkozott, hogy „az egyenruhások a szemünk láttára agyba-főbe verték” Novák Elődöt, ő azonban nem panaszkodott, hiszen neki a Nádor utcában csak a szemüvegét és a dobját, míg másoknak a csontjait törték el.

Novák Előd az Országgyűlésnek immár egyetlen olyan tagja, aki 2006. október 23-i áldozat, jogvédelmét későbbi országgyűlési frakciótársa, a dr. Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat látta el, mely sok más 2006-os károsult jogi képviseletén túl számos feljelentést is tett az állami rendőrterror miatt.

Magyar Péter kormányának szégyene, hogy a 2006-os rendőri túlkapások egyik fő felelőse lett most a rendészeti államtitkár. A budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter helyettese volt Tóth Gábor, aki egy 2007-es rendőrségi vizsgálati jelentés szerint súlyos mulasztást is elkövetett, ennek ellenére vagy épp ezért a Gyurcsány-kormány budapesti rendőrfőkapitánnyá nevezte ki, most pedig a Tisza egyenesen rendészeti államtitkárrá – erről korábban Novák Előd Pósfai Gábor belügyminiszterrel folytatott vitát.