Az izraeli hadsereg kivonult Hebronból a tíz napig tartó hadművelet befejeztével - jelentette be az izraeli katonai szóvivő hétfőn.

A katonák hétfő reggel vonultak ki Hebron egyes városrészeiből a tíz napig tartó hadművelet befejeztével, amelyben több tucat gyanúsítottat tartóztattak le és hallgattak ki, valamint négy lőfegyvert és 25 illegális járművet foglaltak le.

Több száz helyszínt kutattak át, lerombolták a múlt heti fegyveres támadásban részt vevő két palesztin házát, lezártak egy egyikük háza közelében talált föld alatti helyiséget, valamint leromboltak illegálisnak minősített építményeket.

A katonai rádió közölte, hogy a lakóhelyük elhagyására kényszerült családok visszatérhettek otthonaikba. Hebron polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat megkezdte az épületekben keletkezett károk felmérését, és a városban újraindul az oktatás.

Az izraeli hadsereg tíz nappal ezelőtt azután indított hadműveletet Hebronban, hogy két, a városban élő palesztin fegyveres megölt két izraeli katonát, és megsebesített három másikat a város közelében.

Palesztin jelentések szerint hétfő reggel hárman meghaltak az izraeli hadseregnek a Gázai övezet különböző részein végrehajtott támadásaiban. Arról is beszámoltak, hogy egy kislány megsebesült egy dróntámadásban a Hán-Júniszhoz tartozó el-Mavászi térségében.

A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint októberben 143 palesztin halt meg a Gázai övezetben, köztük 23 gyermek, és 674-en megsebesültek. A tűzszünet tavaly őszi kezdete és idén október vége között 1583 palesztin halt meg, közülük 348 gyermek, és 5696-an megsebesültek.

(MTI nyomán)