Az elmúlt hónapokban több alkalommal is érkezett bejelentés a rendőrségre szekszárdi és más településeken működő üzletekből egy tolvaj miatt. A 31 éves férfi mindig más módszert választott, hogy fizetés nélkül jusson hozzá a kiszemelt termékekhez.

Előfordult, hogy a próbafülkében magára vette a ruhákat, majd azokban próbált távozni. Máskor babakocsiba rejtette a szeszes italokat, de az önkiszolgáló kasszánál is trükközött: egyes termékeket egyszerűen nem olvasott be.

A férfi szinte mindent vitt, ami megtetszett neki: szerszámokat, horgászfelszerelést, szakállnyírót, műszaki cikkeket, fülhallgatót, parfümöt, de még hegyezőt is.




Az eddigi nyomozás során a nyomozók legalább 11 olyan esetet találtak, amikor a férfit lopáson érték tetten. Az üzletek biztonsági kameráinak felvételei is segítették a bizonyítást. Többször a kiszemelt árut sem sikerült kivinnie az üzletből, mert a biztonsági őrök még a helyszínen feltartóztatták.

A szekszárdi nyomozók a napokban őrizetbe vették a férfit, a bíróság pedig november 6-án elrendelte a letartóztatását - közölte honlapján a rendőrség.

Felismeri? Igen, cigány...




A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételen látható kerékpáros Debrecenben, a Piac utcáról ellopott egy elektromos rollert 2026. augusztus 4-én délután.




A rendőrök kérik, hogy aki felismeri a férfit, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, vagy a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.