November 15-ig pályázhatnak az első diplomájukat szerző, "hátrányos helyzetű" fiatalok a Honvédelmi Minisztérium Lippai Balázsról elnevezett esélyegyenlőségi ösztöndíjára.



Jó, a minimum hármas átlag kissé rasszista, de majd faragnak a követelményekből, ha nem lesz elég jelentkező (illusztráció)

A kormany.hu-n olvasható felhívás szerint a Honvédelmi Minisztérium pályázatán az a magyar állampolgárságú, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű fiatal indulhat, aki az első diplomáját szerzi, tanulmányi átlaga a 2025/2026-os tanév második félévében elérte a 3,00-ás átlagot, és a abban a félévben felvette a honvédelmi ismeretek tantárgyat is.

Az ösztöndíj összege havi 35 ezer forint, amit a nyertes pályázó legfeljebb egy tanulmányi félévre (5 hónapra) nyerhet el.

A pályázatokat a Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Tudományos Főosztályára kell postai úton megküldeni.

A felhívás szövege az alábbi címen keresztül olvasható.

Az ösztöndíj névadója, Lippai Balázs cigány származású hajdúkapitányként csatlakozott Bocskai István 1604-es felkeléséhez. (És akit Bocskai, a Basta tábornokkal folytatott titkos levelezése, vagyis árulás miatt kivégeztetett - a szerk.)

(MTI nyomán)

Valójában csak a Fidesz-ösvényt tapossák tovább: A legnehezebb próbatétel a tisztjelölteknek: beszélgetések a "romák történetéről", "életmódjuk sokszínűségéről"

Kapcsolódó:

- Leszavazták az oltatlanság miatt kirúgott honvédek rehabilitálását

- 300 ezer forintos órabérrel "dolgoztak" Ruszin-Szendi szolgálati villáján a dokumentumok szerint