Legkevesebb 22-en meghaltak és 30-an megsebesültek a jemeni húszi lázadók ellenőrizte Szanaa tartományban elkövetett légicsapásokban szombaton - közölte a húszik kezén lévő al-Maszíra hírtelevízió.

Anísz al-Aszbahi, a lázadók egészségügyi minisztériumának a szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában a szaúdi erőket tette felelőssé a támadásért, amely a tartománnyal azonos nevű főváros, Szanaa egyik külső körzeténél történt.

Jemeni sajtóforrások szerint az áldozatok nagy része nő és gyermek.

A bejelentést Rijád egyelőre nem kommentálta.

A légicsapásokra alig egy nappal azt követően került sor, hogy húszi közlés szerint 30-an meghaltak egy dél-jemeni piac elleni támadásban, amelyért a húszik és Szaúd-Arábia kölcsönösen egymást okolta.

Ugyancsak szombaton a nemzetközileg elismert jemeni kormányhoz közeli hírforrások szerint a kormányerők és a vele szövetséges milíciák visszavertek egy húszi támadást a harcok sújtotta Taizz tartományban. A tájékoztatás szerint az órákon át tartó összecsapásokban a húszik jelentős veszteséget szenvedtek.

(MTI nyomán)