Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem tudják megbocsátani Trumpnak, hogy Charlottesville miatt nem azonnal és nem eléggé kezdett el nácizni és elhatárolódni. Az elv- és fajtársi ideológiát követő amerikai, brit és német lapok internacionálét alakítva hasonló címlapon bosszulják meg az amerikai elnök bűnét.

Az  Amerikában is egyre erőszakosabb Antifától persze nem kell elhatárolódni (akik Németországban már bebizonyították, hogy rendőrök százait sebesítik meg, egy nagyvárost vernek szét, ha kell), és Obama is jól tette, hogy a fehér rendőröket gyilkolászó néger mesterlövész esetében is - rasszista logika mentén - az áldozatok bőrszínéhez kapcsolt bűnökkel, mint motivációval volt elfoglalva. Jellemző az is, hogy egy "náci" szalutálós kivétellel azzal a Ku Klux Klannal mossák össze Trumpot, amelytől már akkor elhatárolódott, amikor tavaly a választási győzelmét tervezték megünnepelni.

Nincs itt semmi látnivaló, csak a szokásos ballib kettős mércéről van szó.







Ráadásként egy karikatúra a The Guardianből:




Az Obamát gyűlölködő niggerként bemutatót egyelőre nem találjuk.

Kapcsolódó:

- Amíg a liberális széplelkek náciznak, egyre erősödik és erőszakosabb az amerikai szélsőbal

- Sajnos nem Trump, hanem Obama volt az igazi rasszista - de azt persze imádni és ünnepelni illett

- Rávertek egyet-egyet a sajtótájékoztatón a zsidóra, de érthető, mert dühösek voltak, és ez még nem lincshangulat

- Egy fehérellenes profilja: Mike Signer, a virginiai Charlottesville polgármestere

Korábban írtuk:

- Amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsa: távolítsák el az összes konföderációs emlékművet és jelképet!

- A "német" külügyminiszter elmagyarázta Trumpnak, hogyan kell szakszerűen kettős mércével mérni a jobb- és baloldali radikálisokat

- Trump visszatámad: Washington és Jefferson szobrait is le fogjuk dönteni, mert rabszolgatartók voltak?

- Trump finomít: nem mindenki náci, mindkét oldal hibáztatható az erőszakért

- Kihasználják a balul elsült tüntetést a sötét erők: szobrokat döntöget a csőcselék Amerikában

- Megint beadta Trump a derekát: "a rasszizmus gonoszság, a fehér felsőbbrendűséget hirdetők visszataszítók"

- "A zsidók nem lépnek a helyünkbe!, A fehér életek számítanak!" - Tüntetés, majd összecsapások Amerikában





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából