Tóth Péter még mindig kitart a bűzölgő moslék mellett (sőt már rég asszimilálódott is, hiszen legutóbb bocsánatot kért "a roma közösségektől, meleg és zsidó honfitársainktól"), de az, hogy valaki veszélyeztetni próbálja a megélhetését, már neki is sok.



Nagy győzelem volt az is, sikerült megelőzni Fegyőrt...

Így reagált Márki-Zay pártalapítási bejelentésére, előrebocsátva azt is, hogy az elvesztett választás után már nem lesz ilyen tapintatos:

HIBA

Márki-Zay Péter kampányáról, kommunikációjáról nem szeretnék Április 3 előtt markáns véleményt mondani, de a tegnapi bejelentése mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Egy új, identitási katyvasszal bejelentett pártra - nem hiszem, hogy egy választási kampány finisében szükség lenne. Ráadásul úgy, hogy a Jobbik szerepét folyamatosan megkérdőjelezi a közös miniszterelnök-jelöltünk.

Ebből (is) elég volt! A Jobbik megyei elnökeként, semmilyen olyan eseményen nem veszek részt, ahol az MMM nevezetű szervezet jelen van.

Minden párthoz tartozó jelöltet továbbra is támogatok, de álcivil párt építkezéshez nem kívánok asszisztálni.