Ugrás a cikkhez
Reklám

A török ​​rendőrség vasárnap feloszlatta a buzifelvonuláson összegyűlt tömeget Isztambulban, több tucatnyi embert letartóztatva, köztük az eseményt rögzíteni akaró újságírókat.

A rohamrendőrök még a tüntetés kezdete előtt razziát tartottak a Taksim tér melletti Cihangir kerület több bárjában, és "véletlenszerűen" tartóztattak le embereket, köztük az AFP fotósát - jelentette a hírügynökség, hozzátéve: legalább 150 embert őrizetbe vettek.

Bülent Kilic veteránt, fotóst a háta mögött megbilincselték, az ingét letépték, és másokkal együtt elvitték egy rendőrautóba. A férfit tavaly már letartóztatták ugyanilyen körülmények között.

A letartóztatások azután történtek, hogy a hatóságok hét napos tilalmat rendeltek el „nyílt és zárt térben” a vasárnapig tartó gyülekezésekre vonatkozóan, hogy megakadályozzák a felvonulást.

A BNN Neewsroom a Twitter-oldalán osztott meg egy rövid videót a mai felolszlatásról. A felvételen látszik, a rendőrök szoros alakzattal próbálják szétválasztani az embereket, egy fotóst az indulatos török hatóságok úgy ellökték, hogy pár egy métert szinte repülve zuhant a föld felé.

BREAKING: Turkish police break up Istanbul Pride march, detain dozens including media pic.twitter.com/0jxLjLDUOA

— BNN 🇹🇷 Newsroom (@BNNTRnews) June 26, 2022

A 2014-es, több mint 100 ezres isztambuli látványos felvonulást követően a török ​​hatóságok évről évre betiltották, hivatalosan biztonsági okokból.

Egy másik felvételen egy török rendőr a felvonulóktól elvett szivárványszínű zászlókat egy konténerbe hajítja:

As usual Turkish gov’t doesn’t allow the Gay pride march in Istanbul today. Here a police officer is throwing LGBT flags into dustbin.

The same government permitted the gay parade between 2003-2015, without any issue pic.twitter.com/J9Bp40wSGX

— Ragıp Soylu (@ragipsoylu) June 26, 2022

A rendőrség tavaly is felszámolta az eseményt: könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására, és több tucatnyi felvonulót vettek őrizetbe, miközben több százan tiltakoztak az "elnyomás ellen". Az incidens tiltakozásokat váltott ki szerte a mediterrán országban, beleértve a fővárost, Ankarát is, írja a Blikk.

Görögországban a normális fiatalság is megmutatta magát

Jóérzésű gyerekek zavarták meg a ratyifelvonulást szombaton Szalonikiben. A homárőrök egy 14 éves fiút előállítottak.

Korábban írtuk: Dolgozik az ügyészség: vádat emeltek, amiért Novák Előd fellépett a buzipropaganda ellen





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából