Magyarország semlegessége egyre komolyabb szakadást okoz – így számolt be péntek este a BBC Eduard Heger szlovák kormányfő és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök felvidéki találkozójáról.



Fotó: EPA

Heger az Oroszország elleni szankciók fokozását szorgalmazta, majd arról beszélt, csalódott Magyarország hozzáállása miatt, amely nem hajlandó Ukrajnát fegyverekkel ellátni, és még a fegyverszállítmányokat sem engedi át az országon. Morawiecki azt mondta, őt és szlovák kollégáját felháborította, hogy olyan országok, mint Magyarország és Németország tiltakoztak az Oroszországot célzó szankciók ellen.

A BBC cikke szerint a hozzászólások azt sugallják, hogy a V4-országok között egyre szélesedik a szakadék a háború miatt, hiszen míg Csehország, Szlovákia és Lengyelország szállít fegyvereket, például tankokat Ukrajnába, addig Magyarország szigorúan semleges marad.

A Felvidék.ma összefoglalója alapján Heger azt is mondta, hogy ennek ellenére a visegrádi négyeket továbbra is sokéves hagyományokkal rendelkező társulásnak tartja, mely hozzájárul az európai térség megszilárdításához.

„Épp az ukrán kérdés az, amelyben nem sikerült konszenzusra jutnunk. S ez az a téma, mellyel a V4-ek szempontjából feltétlenül foglalkozunk kell“ – fogalmazott a tót kormányfő.

(24 - Felvidék.ma nyomán)