Az orosz kormány bejelentette, hogy megtiltja több mint kétszáz olyan külföldi termék és berendezés kivitelét, amelyeket korábban importáltak Oroszországba – írja az Interfax orosz hírügynökség.

Megjegyzik, hogy a tilalom ez év végéig lesz érvényben, mint Moszkva válasza a háború miatt kirótt szankciókra.

A listán technológiai, távközlési, egészségügyi berendezések, járművek, mezőgazdasági gépek, elektromos berendezések szerepelnek – összesen több mint 200 tétel, köztük vasúti kocsik és mozdonyok, konténerek, turbinák, fém- és kőmegmunkáló gépek, monitorok, projektorok, konzolok és panelek – olvasható a közleményben.

A felsorolt áruk kivitele ideiglenesen minden országra vonatkozóan korlátozva van, kivéve az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamait, Abháziát és Dél-Oszétiát. Ezekre kiviteli engedélyezési eljárás vonatkozik majd.

(Index)