Ugrás a cikkhez
Reklám

Háborús övezetté vált a környék Krines és Kiato közelében. A baleset helyszínén feldühödött cigányok kövekkel dobálták meg a vonatot, írta meg elsőnek a KorinthosTV.




A baleset június 24-én, kedd délelőtt történt. Közbe kellett avatkozni a rendőrségnek (MAT - görög készenléti rendőrség), hogy megnyugodjanak az érintettek.

A cigány a síneken állt. A vonatvezető még dudált is neki, 100 méterrel a baleset helyszínétől tudott csak megállni.




A "kis család" kövekkel, téglákkal esett a vonatnak. Szerencsére az utasok közül nem sérült meg senki. A vonatvezető a lincselés helyett inkább a legközelebbi vasútállomásra hajtott, ott tette meg vallomását a balesetről. Miután a rendőrség verőemberei (MAT) rendet tettek, csak utána érkezett a mentő és a helyszínelő rendőrök (kb. 2 óra múlva), addigra a 20 éves cigány már meghalt.

Az alábbi videón a cigányok nem értik, a hatóságok miért küldték előbb a rendőröket és nem a mentőkocsit, hiszen a "gyerek" még élt. A második nyilatkozó azt hazudja, hogy ha nem dobálták volna meg a vonatot, meg se állt volna.

A KorintosTV riportere rákérdezett: "Hová tűnt el a síneket védő kerítés?" Szétbontottuk. Ennyi volt a válasz.

(Kuruc.info - KorinthosTV - Piperata.gr nyomán, olvasónk fordítása)

Kapcsolódó:

- "Ülniük kell, bűnhődjenek a mentősök!" - Dúró Dóra Csenyétén járt

- Ennél egyértelműbbé nem is tehette volna a cigányőrség, kinek az oldalán áll: rabosították és gyanúsítottként hallgatták ki a két mentőst, akik nem voltak hajlandók meglincseltetni magukat Csenyétén

- Azért hagyták meghalni a beteget, mert cigány volt, állítja Csenyéte polgármestere - hazudik, a fél falu a mentőket fenyegette telefonon





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából