Ugrás a cikkhez
Reklám

A borsodi faluban a polgármester állítása szerint a mentősök a rendőrök nélkül nem mentek be a cigányok közé, a várakozás ideje alatt pedig meghalt a beteg. A cigány polgármester persze hazudik, és magyarellenes uszításra használja fel a halálesetet.

Kiss István, Csenyéte cigány polgármestere azt közölte a Facebookon, hogy egy ember rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, és a mentők ki is értek, de nem voltak hajlandóak a cigánytelepre bemenni, megvárták a rendőröket.

Egy szemtanú szerint a rendőrök 20-30 perc múlva érkeztek ki, és eközben a beteg meghalt.

A polgármester azt ígérte, feljelentést tesz – írja az Index. A 444.hu-nak azt írta a mentőszolgálat, hogy keresik a riasztott mentősöket. A rendőrök azt írták, "az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján jelentek meg a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentősök munkavégzését is. Az Encsi Rendőrkapitányság az Általános Közigazgatási Rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel" - írja a Mandiner.



Ő lenne Kiss István, Csenyéte, az ország legszegényebb településének polgármestere - csak érdekességképpen: a 2019-es EP-választáson A Fidesz 100 százalékos eredményt ért el a faluban (kép: Fb)

Természetesen hazudik a cigány

Az Index megkereste az Országos Mentőszolgálatot az üggyel kapcsolatban, akik a következőt reagálták a portálnak (kiemelés tőlünk):

"A jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében.

A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk.

A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni. A veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk.

A hátrányos megkülönböztetés vádját visszautasítjuk, a mentők fontos alapértéke az egyenlőség, az a hivatásunk, hogy a lehető legjobb ellátást minden rászoruló számára egyformán biztosítsuk."

(Kuruc.info - Mandiner nyomán)

Frissítés: Mi Hazánk: Csenyéte a bizonyítéka, hogy már hazánkban is léteznek no-go zónák

Csenyétén meghalt egy beteg, mert a mentők nem mertek bemenni a cigánytelepre az őket ért fenyegetések miatt - összegzi a történteket közleményében a Mi Hazánk Mozgalom.

Mint írják, az eset pontosan bizonyítja, hogy

Magyarországon no-go zónák jöttek létre az elmúlt harminc évben,

hiszen nemcsak a balliberális kormányok, hanem a Fidesz is szőnyeg alá söpörte a problémát. A nemzeti párt szerint ki kell mondani, hogy északkelet- és délnyugat-Magyarországon komplett települések estek áldozatául ezeknek a folyamatoknak. Ezeken a településeken a magyar állam és a törvényes rend, a jogkövető magatartás szinte megszűnt, a közfeladatot ellátó személyek állandó félelemben végzik munkájukat - teszik hozzá.

Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke úgy fogalmaz: a Mi Hazánk Mozgalom minden törvényes eszközzel azon fog dolgozni, hogy megvédje a becsületes, építő embereket és településeiket.

Csenyéte csak egy a sok hasonló helyzetben lévő település közül, ezért fontos lenne végre komolyan venni a problémát. Fel kell ismerni, hogy a törvényeket mindenkivel be kell tartatni. Ha ez nem történik meg, északkelet-Magyarország egy évtizeden belül élhetetlenné válik - állapítja meg a szomorú igazságot a közlemény.

2. frissítés: a fél falu a mentőket hívogatta és fenyegette, mert "késlekedtek"

Ez derül ki az Index riportjából. Részlet:

Kótai Győző szombat este a mellkasát fájlalta, de úgy volt vele, hogy biztosan csak megfázott, még egy kis teát is főzött magának. A férfi nem sokkal este hat után fürdés közben, a kádban lett rosszul, felesége próbálta valahogy kiemelni a vízből a fejét, miközben az egyik rokona a 112-t hívta. A családtagok híváslistája alapján a mentők az első hívást 19 óra 9 perckor kapták, és több mint 12 percet beszéltek a hozzátartozókkal, akik egyre többen lettek, és egyre jobban pánikoltak.

Kértem az utasítást a diszpécsertől, hogy mit tegyek, mert nem kap levegőt, el van kékülve a feje. És ő mondta, hogy mit tegyek, én meg úgy csináltam – mondta az elhunyt férfi keresztfia.

Miközben Dani a keresztapja mellkasát nyomta, a diszpécser azzal nyugtatta, hogy Krasznokvajdáról és Encsről is elindítottak egy-egy mentőegységet. Addigra viszont már az 500 lelkes település fele Kótaiék házához gyűlt, és többen, egymástól függetlenül, újra és újra a segélyhívó számot hívták. A polgármester szerint nincs kizárva, hogy ekkor többen is megfenyegették a mentőket, ez viszont csak azért történhetett, mert "késlekedtek"...

Kapcsolódó:

- Borsodi cigányfalu az ország legszegényebbje

- Jövőkép: Csenyétén alig akad olyan 15 éves cigánylány, akinek ne lenne purdéja, a 18 év alattiak aránya 50%





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából