Ugrás a cikkhez
Reklám

Sajnálatát fejezte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtó célkeresztjébe került adómegállapodások miatt a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának pénteki számában megjelent interjúban.

Juncker közölte: nem az volt a céljuk, hogy más országok elől elszívják az adóbevételeket, nem is lobbiztak ezért soha. A luxemburgi adópolitika célja szerinte az volt, hogy jövőorientált külföldi cégeket csábítsanak az országba, mert a gazdaság túlontúl függővé vált a monolit bankrendszertől.

Juncker utólag most már úgy látja, kormányának szigorúbban kellett volna ellenőriznie a nagyvállalatokkal kötött megállapodásokat.

"Mindenki tudta, hogy Luxemburgban léteznek ilyen adómegállapodások, ahogyan más országokban is. Meg kellett volna változtatnunk a törvényt, hogy a pénzügyminiszter is beleszólhasson ezekbe a döntésekbe, amit a törvényeink nem tesznek lehetővé" - nyomatékosította ismételten Juncker, hogy a megállapodásokról az adóhivatal, és nem a kormány döntött.

A politikus az interjúban arra az álláspontra helyezkedik, hogy sem a bizottság ellen benyújtott, majd végül leszavazott bizalmatlansági indítvány, sem a botrány nem fog ártani hivatalának a brüsszeli testület élén.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Morvai és Balczó a Juncker elleni bizalmatlansági indítványról

- Hát persze hogy nem váltják le a Juncker-bizottságot

- Juncker-botrány: az EB-elnök ugyanazt tette pénzügyminiszterként, mint ami ellen most harcot hirdetett - próbálják eltussolni

- Kommunizmus Brüsszelben? - A képviselők elhallgattatásával védik a lebukott Junckert

- Recseg-ropog az EU mennyezete: a Juncker-botrány elsöpörheti a teljes biztosi kollégiumot



Friss hírek az elmúlt 24 órából