Horst Mahler
A nemzetközi pénzhatalom legnagyobb ereje az emberek sötétségén túl a holokauszt-propaganda, valamint az antiszemitizmus-ipar igen eredményes működtetésében rejlik. Bár az utóbbi már több évezrede dübörög és szedi hiszékeny áldozatait, mégis a méhéből születő, és emlői nedvéből táplálkozva felnövő szörnyszülöttet, az úgynevezett holokausztot nevezhetjük a világtörténelem legnagyobb csalásának. Bárki is legyen az édesapa értjük ezalatt a holo-csodafegyver feltalálóját, az ősi ipart ötletével megtermékenyítőt , az biztos, hogy a sakkjáték kiagyalójával említhetnénk egy lapon találmányát, ha nem szenvednénk miatta immár 64 éve.



Együtt a halhatatlanság felé: Arthur Butz, Germar Rudolf és Frederik Toben a jobb szélen

Az egy központból irányított világkormány felállításán is ügyködő terroristák ezen iparágakra épülő stratégiája pofonegyszerű. A két propaganda tervszerű, precíz üzemeltetésével megbélyegezni mindenkit, aki a mindenható globalo-liberalizmust bírálni merészeli. Ha az egyén vagy közösség a szókimondó, néven nevező módszert alkalmazva, az igazság kimondásával őket gazembereknek nevezve kívánja a világhódító "demokraták" hatalmát gyengíteni, megtörni, akkor megkapja a "szélsőséges" jelzőt, ami után természetesen nem maradhat el a "tudjuk, hogy hova vezetett" sirám.

Amennyiben viszont az ellenállók a gyarmatosító törekvéseket viszonylagosan figyelmen kívül hagyva, vagyis nem kifejezetten fizikai vagy verbális ellenállást alkalmazva, hanem az ősi értékek, hagyományok, kultúrák megtartásával kívánnak szembe menni a fogyasztásra nevelő maffiózókkal, akkor a maradi, avítt, haladás- és fejlődésellenes, nacionalista stb. szavak sulykolásával kerülnek kirekesztésre. És mivel a nacionalista fogalmat (ami nem jelent mást egyébként, mint a nation-ből kapott nemzetit, nemzetben gondolkodót, tehát a globalisták álmaiban szereplő egyénre épülő társadalommal szemben a nemzetet, mint közösséget előnyben részesítőt) már réges-régen meghamisítva összemosták a sovinizmussal, már csak egy ugrásra vagyunk a "tudjuk, hogy hova vezetett" refréntől.



David Duke
Nagyon fontos tehát megértenünk és minél több emberrel megértetnünk, hogy a gázkamra legendára épített iparnak nem elsősorban az a célja, hogy a közösségeket ennek ürügyén különböző címeken anyagilag sarcolják meg. Legyen az örökös, soha véget nem érő kárpótlás, vagy akár tanfolyam, kiállítás, alapítvány, emlékközpont, múzemumfelújítás, holovonat üzemeltetéséhez való hozzájárulás stb. néven lehúzott állami támogatás. Ez csak a hozadéka az ördögi fortélynak.

Az igazi cél a szellemi terrorizmus, a kollektív bűntudatra neveléssel (folyamatosan hangoztatva, hogy "mindez nem mehetett volna végbe a civil lakosság asszisztálása, cinkos összekacsintása nélkül", tehát eredendően bűnös a magyar és a német ) minél korábban, már lehetőleg gyerekkorban meghajlítani az egyén gerincét, csöndessé, szolgalelkűvé idomítani, aki soha nem felejtheti, hogy ki az úr, mivel tartozik gazdájának, és aki nem elégedetlenkedik a vérlázító igazságtalanságokat látván, azokat elszenvedvén sem, mert pontosan tudja, hogy "mindig is így volt", "úgysem lesz jobb", a "kisember örüljön, hogy munkája van", és esetleges felháborodásával csak a mindennél fontosabb társadalmi békét veszélyeztetné, a szélsőségesek alá adva a lovat, "az pedig tudjuk, hogy hova vezetett". Kiabálására felfigyelhetnének a lélekromboló nihilizmusban dagonyázó, rabszíjra fűzött, pusztulásra ítélt alattvalók. Tenyésztői a médiának is nevezhető tömegpusztító fegyverzet kifinomult módszereivel nevelték bele, hogy "sokkal tartozunk a zsidóságnak a vészkorszak idején elkövetett bűneink miatt". És ő nem vitatkozik. Miért is tenné, mikor sok-sok fényképpel, könyvvel, holywoodi szuperprodukcióval bizonyították be neki a szörnyűségeket. Mi több, Nobel-díjasok is megmondták. Az önálló gondolkodásra való hajlamától megszabadított, felvilágosult modern demokrata pedig nem tesz fel kérdéseket. Eszébe sem jut, hogy kételkedjen. Fülében mp3-lejátszóval indul üveges tekintettel nap mint nap a gépsor mellé.



David Irving
Ki kell térnünk még egy fontos szempontra. Az pedig nem más, mint a holovírussal megmérgezett szellem elterelése a XX. század három kiemelkedő személyiségének érdemeiről. El kell terelni a figyelmet Adolf Hitler Németországának és Benito Mussolini Olaszországának gazdasági, szociális és kulturális eredményeiről. A magyar pedig ne akarjon tudni vértanújának, Szálasi Ferencnek művéről, arról az általa kidolgozott eszméről, a "legmagasabb fokú magyarságról", a hungarizmusról, amelynek segítségével a Kárpát-medencének a nemzetközi zsidó által egymással szembe fordított népei újra egymásra találva építhetnék fel jövőjüket. Bőven elég neki, ha azt a hazugságot böfögi vissza, miszerint: "gazember volt, aki ki akarta irtani a zsidókat". "Legmagasabb fokú magyarság, mi?" "Szélsőséges  nacionalizmus?"  "HÁT- NEM- EM-LÉ-KEZ-TEK, HOGY- HO-VA VE-ZE-TETT?"

És arról sem felejtkezhetünk el, hogy a gázkamra-mese megszületésével szépen a háttérbe tudják szorítani a valóságban ténylegesen megtörtént angolszászok által elkövetett, kifejezetten a civil lakosság ellen irányuló terrorbombázásokról (Drezda, Hamburg, Hirosima stb.), valamint a szovjetek elképesztően kegyetlen barbárságairól szóló dokumentumokat, beszámolókat. A II. világháború vége után a szövetségesek által felügyelt koncentrációs táborokban a német, magyar és egyéb nemzetiségű hadifoglyok sérelmére elkövetett atrocitásokat pedig szinte teljesen elhallgatja a hivatalos történettudomány. A kevés számú, szörnyűségeket feltáró munkák történelmietlennek, tudománytalannak bélyegezve maradnak távol a tömegektől.

További kommunikációs fegyver a holokausztisták eszköztárában, hogy a dogmát megkérdőjelezőket az áldozatok emlékének megsértésével, meggyalázásával vádolják. Ez is egy orbitális hazugság a részükről bármennyire is hatásosan és ellentmondást nem tűrően van hangoztatva. Éppen ezért ezt a hamisságot is könnyedén leplezi le a felkészült revizionista. Ugyanis azzal, hogy azt állítom, hogy X.Y. nem elgázosítás következtében, hanem mondjuk tífuszjárványban vagy egyéb betegségben hunyt el, még nem sértem meg az emlékét. Csak akkor követném el a holohívők által sugallt bűnt, ha annak a véleményemnek adnék hangot, hogy X.Y. egy aljadék volt, megérdemelte sorsát. Ebben az esetben is csak akkor vétkeznék, ha nem lenne igazam és egy valójában jellemes, tiszta embert áztatnék, bár az érzéketlenség kritikája a hozzátartozóval szemben már alappal lenne rámhúzható, bármilyen ember is volt az elhunyt. Ez azonban már nem tartozik a tárgyhoz.



Robert Faurisson
Muszáj reagálnunk a holokauszt-hiedelem híveinek azon "érveire" is, amelyek szintén komoly ütőkártyának tűnnek a kezükben, mindaddig, amíg közelebbről meg nem vizsgáljuk és porrá nem zúzzuk őket. Az egyik nagyjából így szól: aki nem hisz a holokausztban, gázkamrákban, az utálja a zsidókat. Majd rögtön utána kapcsolva vagy külön használva jön a másik, liberálisul, felvilágosodva, valahogy eképpen fogalmazva: vannak emberek, akik a félresiklott életükből fakadó frusztrációik hatására hajlamosabbak másokban keresni a hibát, ami sokszor olyan fokú gyűlöletté erősödik bizonyos népcsoportok iránt, amely érzés elborítva az elmét tagadni kezdi a nyilvánvaló történelmi tényeket. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy ha olyan jogos, de eretneknek számító kérdéseket merünk feltenni a hivatalos holokauszt-álláspont képviselői felé, mint pl.: "tudnak-e mutatni olyan törvényszéki bizonyítéknak számító boncolási jegyzőkönyvet, ami azt igazolja, hogy a képfelvételeken közölt hullák elgázosítás következtében hunytak el?" vagy "tudnak-e mutatni akár csak egyetlenegy nemzetiszocialista vezető által aláírt dokumentumot (parancsot, tervet, költségvetést), ami bizonyítaná az államilag elrendelt népirtást?" akkor az ellen szemrebbenés nélkül vágja az arcunkba, hogy: "te utálod, gyűlölöd a zsidókat", "elhagyott a feleséged, elvesztetted a munkahelyed, nem tudtál haladni a korral, és az ezzel járó keserűség a szélsőségesek irányába sodort, bla, bla".

Tehát a történelmi tantételt megkérdőjelező érvekkel szemben - a kulturált vita szabályait felrúgva - nem a kérdésre választ adó érveket állítanak, hanem személyeskedés felé terelnek, és amennyiben sikerül a fondorlatosan behálózó taktika (vitapartnerünknek folyamatosan a szavába vágni, törekedni arra, hogy gondolatmenetéből kizökkenjen, kérdésre kérdéssel válaszolással megzavarni, hangunkat felemelve nyomatékot adni "igazunknak", lásd a büdöscigányok módszereit) szerint magyarázkodásra bírni, vagy sodrából kihozva "szélsőséges" kijelentésekre ragadtatni a holocáfolót, akkor nyerő helyzetbe kerülnek, hisz sikerült a kényes feltevésekről elterelniük a szót, valamint az irányítást végleg átvéve, magukat "haladó szellemiségű", "európai gondolkodó" címkékkel felruházva fölényesen észt osztva, mutató ujjukat az égbe tolva figyelmeztetve kijelenteni, hogy: "ennek az eszmének a nevében irtották ki emberek millióit". Továbbá gusztustalan húzásaikkal egy életre elvehetik a kedvét a további vitáktól a nem elég kitartó igazságkeresőnek.

A holovallást hirdető manipulátoroknak köszönhetően világszerte több száz milliónyi szürkeállományba tokosodtak be az alábbi gondolatok: "Nem a számok a fontosak, ha csak egy ember is meghalt, már az is ugyanolyan tragédia" - nyilatkoztatja ki a szabadelvű, amivel akár zavarba is hozhatná a holocáfolót, mivel ezzel a kijelentésével egy kisebb engedményt ad a lehurrogni szándékozott félnek azzal, hogy látszólag nem ragaszkodik a bűvös 6 milliós számhoz. Ez a retorika legfőképpen akkor hangzik el, mikor az ellen látja, hogy a másként gondolkodó igencsak felkészült a számok terén, és így szembesülnie kell az ezen a téren meglévő ellentmondásokkal.

Már hogy a fenébe ne lennének fontosak a számok? - tehetjük fel profánul a kérdést. Egyrészt ha pl. egy 8 fős család életben maradt tagjainak azt a szomorú hírt hozná a hírnök, hogy a családfő és 4 utód odaveszett egy buszbalesetben az sokkal nagyobb tragédia, mintha azzal állna a család elé, hogy csak 1 gyerek nem élte túl a karambolt. Másrészt pedig ha igaz is lenne a holovallás papjai által terjesztett nézet a népirtásról, akkor sem lenne mindegy, hogy a németekre milyen mértékben húzzuk rá a vizes lepedőt, mekkora mértékű gyilkosságsorozat vádjával ültetjük őket a vádlottak padjára. Harmadrészt ha annyira mindegy az áldozatok száma, akkor miért számít egyes országokban bűnnek a 6 milliós szám megkérdőjelezése?

Nem mehetünk el szó nélkül azoknak a szerencsétlen páráknak a "bizonyítási eljárása" mellett sem, akik így mondják meg nekünk a megdönthetetlennek hitt "bizonyosságot": " holokauszt volt, mert elvitték az ismerőseim rokonait, hozzátartozóit", "a történelemtanárom és a barátaim is mind azt mondják, hogy volt". Az első megnyilvánulásból világosan látszik, hogy az illetőnek még arról sincs fogalma, hogy mit képviselnek a revizionisták, nemhogy közülük akár egyet is meg tudna nevezni, ha már nagyon okosnak képzelve magát megmondja nekünk a tutit. A másként gondolkodók ugyanis nem "tagadják", hogy a "nácik" politikai foglyokat vagy származás alapján embereket vittek volna el, nem tagadják, hogy voltak koncentrációs táborok, ahol a deportáltakat dolgoztatták (nem mellékesen jegyezném meg, hogy fizetésért, lásd kapcsolódó publicisztikáink közül az egyes tételt), amire a háborús jog lehetőséget biztosít a hadviselő feleknek.

A revizionisták - és most kérünk fokozott figyelmet - azt cáfolják, hogy a Harmadik Birodalom fennállása alatt tervszerűen irtottak embereket, cáfolják a gázkamrák ezen célból történő használatát, bizonyos helyeken pedig a puszta létüket is.

Az az érv pedig ami abból indul ki, hogy ha minél többen állítanak valamit az annál inkább igaz már annyira szánalmas, hogy különösebb energiapocsékolás nélkül söpörhetjük félre, elég ha vitapartnerünknek megemlítjük, hogy szép hazánkban az elmúlt évtizedekben a nagy többség a módszeres agymosásnak köszönhetően bátran állított - és sokan közülük még ma is állít - olyan sületlenségeket is mint pl. a következők: "a magyarság a finnugorokkal szoros vérségi és nyelvi kapcsolatban áll", vagy: "1956-ban a horthysta-fasiszta nyilas csőcselék irtotta a becsületes magyar kommunistákat, ellenforradalom volt, mert a fennálló törvényes rendet akarták megdönteni", vagy: "Trianont megérdemeltük, mivel rossz oldalra álltunk a világháborúban, a nemzeti kisebbségeket pedig elnyomtuk". A történelemtanárok jelentős része egzisztenciális ellehetetlenüléstől való félelmében még ma sem taníthatja az igazat bizonyos tantételek esetében, a holokauszt hivatalos verziójának megkérdőjelezése pedig még tanórán kívül sem ajánlatos számukra.



Van money bőven a gépezet működtetésére

Ellenségeink óriási erőforrásokkal rendelkeznek, kezükben a világ hírközlő szerveinek jelentősebb részével. Ezért aki a revizionisták oldalán szeretne harcba indulni a szellemi terroristák elleni, virtuális síkon vívott háborúba, annak alaposan fel kell készülnie, pontosan ismerve a holokufárok manipulációs tevékenységének módszereit, gyenge pontjait. Elkeseredésre semmi okunk, mi sem állunk olyan gyengén, mint ahogy az első ránézésre tűnik. Az igazság a mi oldalunkon van, törekednünk kell a megismerésére, hogy egyetlenegy holokauszt-szélhámos se tudjon fogást találni rajtunk. Nekünk, magyaroknak a hihetetlenül gazdag nyelvünk is sokat segít a harcban, gondoljunk csak arra, amikor a mára már teljesen nevetségessé váló holotantételt kell nevesítenünk: holokamu, hollókoszt, kamukauszt, holohiedelem, stb. A hatalmas ellenszélben pedig mindig édes a küzdelem.




A holo-fenevad több évtizednyi hódító hadjárata után 1974-ben szenvedte el az első komolyabb csapást. Ekkor jelent meg Richard E. Harwood: Did six million really die? című könyve. Amit kisebb hibái ellenére is bátran ajánlhatunk a téma iránt érdeklődőknek. Magyarországon A hatmilliós zsidó mítosz nyomában címmel került forgalomba. A pénzdiktatúrát üzemeltető háttérhatalom szolgálatában álló könyvhálózatokban hiába is keresnénk, honlapunkon azonban természetesen megrendelhető.

A kiváló könyv ellenére a holomonstrum tartópilléreinek megrogyására a 80-as évek közepétől a 90-es évek elejéig tartó időszakban kerül sor. Köszönhetően Fred Leuchter gázkamra-kutatónak/szakértőnek,

Fred Leuchter
és Germar Rudolf vegyésznek (az Isten áldja meg!), valamint az olyan bátor és kitűnő revizionistáknak (értsd: másként gondolkodó, a hivatalostól eltérő álláspontot képviselő), mint a német Ernst Zündel; a francia professzor, Robert Faurisson; a zsidó(!) származású David Cole; vagy a brit történész, David Irving.

Bevezető írásunk nem érhet úgy véget, hogy a fentebb említetteken kívül nem tér ki a holo-hazugság leleplezésében szintén elévülhetetlen érdemeket szerzők neveire, a teljesség igénye nélkül: az úttörő francia, Paul Rassinier, aki politikus, tanár és meggyőződéses pacifista volt; George Lincoln Rockwell, amerikai politikus; a szintén amerikai Arthur Butz, az elektromérnöki tudomány professzora; Carlo Mattogno, olasz publicista; a svájci tudós és kutató, Jürgen Gráf; Horst Mahler, német ügyvéd; a francia agrármérnök, Henri Roques(valódi neve Henri Jalin); Richard Krege, ausztrál mérnök; Sylvia Stolz, német ügyvédnő; Günter Deckert, weinhemi gimnáziumi tanár; Gerd Honsik osztrák író, költő (gyakran nevezik Európa legüldözöttebb költőjének); a német bíró, Wilhelm Staeglich; Léon Degrelle, belga háborús hős; a francia publicista Serge Thion; a német-amerikai publicista és történész, Walter N. Sanning; az amerikai David Duke, író, Lousiana állam egykori képviselője; Siegfried Verbeke, belga, ő volt a főszerkesztője 1998-ig a „Vierteljahreshefte für freie Geschichtsforschung“ (negyedévi folyóirat a szabad történelemkutatásért) című talán legszínvonalasabb revizionista kiadványnak; a francia illetőségű Roger Garaudy, aki tulajdonképpen baloldali marxista politikai gondolkodó, de mivel szintén cáfolja a holokausztot, ezért nemes egyszerűséggel szélsőjobboldalinak titulálják a zsidók; Gaston-Armand Amaudruz, svájci publicista; Fredrick Töben, ausztrál történész; Mahmúd Ahmadinezsád, Irán elnöke; az osztrák Wolfgang Fröhlicht; a francia Vincent Reynouard.



A zsidó hazugsággyárral szembeni küzdelem harcosai ők, munkájuk nyomán az igazság szép lassan utat tör a fény felé

Korunk hősei ők, akik előtt valamikor, remélhetőleg a közeljövőben a kultúrateremtő, gondolkodó fehér ember zászlóhordozó örökösei egy hírességek csarnokának felhúzásával, és az abban tiszteletükre felállított szobraikkal hajthatnak majd fejet.

Többségük az igazság kimondása miatt már elszenvedte vagy jelenleg is szenvedi börtönbüntetését. Nekik köszönhetően ma már súlyos tájékozatlanság, műveletlenség, vagy aljas történelem-hamisítás szükségeltetik az olyan feslettnek bizonyult dogmák hangoztatásához, mint pl.: "a nácik ki akarták irtani a zsidókat" vagy "a nácik tömegesen gázosítottak el zsidókat".

Az ő munkájuknak és példamutatóan bátor, önfeláldozó kiállásuknak gyümölcse, hogy napjainkban a hivatalos holokauszt-elmélet szekértolói folyamatosan kénytelenek engedményeket tenni, hónapról-hónapra változik az a verzió, amit feltétel nélkül el kell fogadnunk "történelmi igazságként", a hazugság zsoldjában álló "történészeik", megmondóembereik elénk rakott bizonyítékai pedig nem bírnak ki egyetlen független tudományos vizsgálatot sem, életbenmaradásukat kizárólag megfélemlítő törvényekkel megtámogatva lehet még ideig-óráig biztosítani. Bírálóit, kritizálóit, cáfolóit csak a nevetséges holokauszt-tagadás vádjával tudják bíróság elé állítani.



Germar Rudolf mintát vesz a falakból hidrogén-cionid után kutatva, ami a Cyklon B hatóanyaga, a laborvizsgálatok csak minimális mértékben mutatták ki, ezzel a gigahazugság mattot kapott



Alapmű
Mi, magyarok is büszkék lehetünk, hiszen a Wass Albert által izzó magyarságúnak tartott Marschalkó Lajos az óriási kutató munkáról bizonyságot tevő, valamint az összefüggésekre briliánsan rámutató, tényfeltáró Világhódítók című 1957-ben(!) megjelent könyvében már nyitogatja a figyelmesen olvasók

Alföldi Géza
szemeit, pedig hol volt még akkor a revizionisták számára nagy segítségül szolgáló, a fals holoépítmény számára viszont a halált jelentő internet! Alföldi Géza pedig egészen páratlan tettet vitt véghez, ő már nemcsak utalgatott a vérlázító disznóságra, hanem 1958-ban Mauthausenbe utazva oknyomozott és tényfeltárt, amelynek eredményeként egy egészen fantasztikus bűnügyi riporttal gazdagította a revizionista történetírást. Munkája hatalmas vihart kavart világszerte, de az idő őt igazolta. (Lásd alább, kapcsolódó anyagainknál a tanulmányok között az 5. cikket.)




Gerd Honsik, az üldözött költő
Amennyiben az itt olvasottak hatására azt kérdezné a magát jól informáltnak, a közügyek terén tájékozottnak gondoló olvasó, hogy: "Hogy lehet, hogy ezekről a szakemberekről és kutatási eredményeikről még nem hallottam?". Akkor a válaszunk az, hogy a magát előszeretettel "középen állónak", "párfüggetlennek", "politikailag semlegesnek" beállító kereskedelmi és közszolgálati médiumok legalább akkorát hazudnak az előbb felsorolt jelzőikkel, mint amikor azt állítják, hogy: "a programot a piac igényeinek megfelelően állítják össze", "a tulajdonos nem szól bele a program összeállításába és a műsor szerkesztésébe". A gázkamra-csalás esetében is különösen szembeötlő, hogy a különböző bulváros szenzációk, sztárnak kikiáltott senkik bemutatására bő nyálcsorgatás közepette lecsapó programigazgatóik - mondván, hogy az embereket, tehát a piacot ez érdekli - ingerküszöbét hidegen hagyják a holorevizionisták tanulmányaiban olvasható, valóban szenzációsnak tekinthető, ezért a közérdeklődésre joggal számot tartó megállapítások, bizonyítékok.

Ellenben amikor arról kell hírt adni, tudósítani, hogy hol és mikor kérték kiadatásukat, fogták perbe, vagy éppen hány évre ítélték el őket, akkor a sajtó képviselői komoly aktivitást és érzékenységet mutatva foglalják neveiket olyan negatív szövegkörnyezetbe, ahol záporoznak a "holokauszt-tagadó", "gyűlöletkeltő" vagy "uszító" jelzők.

Nyugodtan válaszolhatjuk a fentebb feltett naivnak tűnő olvasói kérdésre, hogy: a nemzetközi háttérhatalom tulajdonában lévő, és ezáltal politikai irányítása alatt álló médiának nem érdeke a holocsodafegyver gyengítésére, megsemmisítésére szolgáló információk bemutatása, sőt kifejezett célja a bizonyítékok és eredmények elhallgatása, - a honlapunkhoz hasonló szellemiségű, ténylegesen független és szabad orgánumokról való kiszivárgásuk esetén pedig - hiteltelenítése, nevetségessé tétele, a tanulmányokból részleteket kiragadva történő lejáratása.

Jól jegyezzék meg a hazugság húsosfazekából kétpofára lakmározók: az igazság akkor is igazság marad, ha azt egyetlenegy szem sem látja! Az állítólagos holokauszt esetében azonban, a fényt hozó revizionistáknak köszönhetően, ma már világszerte több millió pislogó figyeli, ahogy a valóság lassan de biztosan utat tör magának, miközben nem foglalkozik tagadóinak érzékenységével. Az igazságszolgáltatást pedig senki sem kerülheti el, arra előbb vagy utóbb sor kerül.



Sylvia Stolz
Szerkesztőségünk a hősök előtt is tisztelegve nyitja meg ezt a dossziét, ezzel is hozzájárulva a szörnyeteg minél előbbi térdre kényszerítéséhez. Olvasóinkat pedig arra kérjük, hogy ismerjék meg és okosan terjesszék a tényeket, hogy a világgyarmatosítók méregfogait az igazság hirdetésével végleg kitörhessük, így adva lehetőséget egy jövőbeni egészséges társadalmi párbeszéd kialakulására.



Siegfried Verbeke

Mi is tehetünk azért, hogy utódaink egyszer majd úgy emlegessék a "holokausztot", mint egy rafináltan összerakott kártyavárat, mely páratlanul hosszú ideig történő fennmaradását csak a szólásszabadságot terrorral elnyomó diktátoroknak, és az őket vazallusként szolgáló álliberálisoknak, álértelmiségieknek köszönheti. Minden hazugságnak meg kell dőlnie egyszer, az igazság napfényre kerülésével pedig lehull a judeoliberális "demokraták" álarca, mindenki előtt világossá téve, hogy kik is az igazi szélsőségesek.

Isten óvja a fehér fajt, és szabadítsa meg árulóitól!

Kuruc.info



Mint a Titanic, úgy süllyed el hazug világuk

Tanulmányok:

- David Cole a hazug holomítoszról - halottgyalázás vagy igazságkeresés?

- Kéri Edit a II. VH hazai zsidó halottainak valós számáról és azok meghamisításáról

- A történelmi tények makacs búvópatakja – repedező holokauszt-hazugságtornyok

- Nyílt levél a pápának a holokauszt-mítosz tarthatatlanságáról és keresztényellenességéről

- Világcsalás-Mauthausen! — szenzációs bűnügyi nyomozás egy magyartól, 1958-ból!

- Holokauszt-bűnözés: Anna Frank naplója is hamisítvány

- Theresienstadti mesék - Újabb lék a Holotitanicon

- Amiről nem beszélnek a holokauszt-iparosok: tífuszjárvány háborúban

- A szent holoiratok titkaiból: zsidókból készült cipők és megnyíló padlók egy "jelentésben"

- Újabb kiütéses revizionista győzelem: Majdanek

- Foszladozó mitológia: a "holokauszt-tudomány" a visszavonulás útján


Történelmi kuriózum portálunkon, történészek vitája a "szentséges" "holokauszt" kérdésében - Perge Ottó kontra Karsai László

- Vitassuk meg nyilvánosan az úgynevezett holokauszt kérdését!

- Karsai László elfogadta Perge Ottó kihívását

- Perge-válasz Karsainak: "Nem kell elfogyasztanom a cipőmet" (I. rész)

- "A náci Harmadik Birodalom gengszter-állam volt" - Karsai László viszontválasza Perge Ottónak

- Perge Ottó válaszai Karsai László kérdéseire (II.rész)

- Perge Ottó: Nem kell megennem a cipőmet - III. (befejező) rész

- Perge Ottó: Újabb kérdések Karsai Lászlóhoz és a holokauszt hivatalos történészeihez
- Perge Ottó helyesbít: füstöltek, de nem lángoltak a krematóriumok kéményei
- További kérdések Karsai Lászlóhoz és az ún. holokauszt hivatalos történészeihez
- Karsai László: Válasz Perge Ottóéknak, jegyzetekkel és példákkal
- Perge Ottó: Karsai bedobta a törülközőt, új vitapartner kerestetik
- Egy szép napon talán kiderül az igazság


Publicisztikák:

- Prostikra beváltható fizetést, speciális pénzt kaptak a zsidók a "haláltáborokban"

- Vöröskeresztes dokumentum cáfolja a Kamukausztot

- Olvasónk a 6 (9?) millió csontváz nyomában + hozzászólások

- 66 kérdés és válasz a kamukauszttal kapcsolatban

- Olvasói észrevételek Lomnici holo-hobbijához

- Mit ért el a holokauszt-revizionizmus?

- Véralgebra: olvasónk észrevételei a holohazugság kapcsán + hozzászólás

- Olvasónk nyílt levele Gusztosnak és Répássynak: Önök hisznek a legkevésbé a holokausztban!


Dicsőség a hősöknek! Bemutatjuk a holokauszt-csalás leleplezőit:

- I. rész: Paul Rassinier - A holokauszt-revizionizmus atyja

- II. rész: Robert Faurisson - Korunk legnagyobb szellemi kalandora

- III. rész: Ernst Zündel - A modern inkvizíció elleni küzdelem egyik élharcosa

 - IV. rész: Fred Leuchter - Az auschwitzi „gázkamrák” titkainak tudója

- V. rész: David Irving - A kalandos életű történész

- VI. rész: Arthur R. Butz: - Nincs elefánt a pincében

- VII. rész: Carlo Mattogno: - A szövegelemzés és -kritika szakértője

- VIII. rész: Jürgen Gráf: - Aki Moszkvába menekült a holorendőrség terrorja elől

 

Leleplezett holokauszt-szélhámosok:

- Megrendítő önvallomás: Horn Gábor spermabankból származik és már Pokornival sem barátok

- Újabb kamukausztregényről derült ki: hamisítvány - Mindegyik az

- "A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"

- A holokamu-mondavilág újabb csodás darabja: zsidómentő meztelen tündérek a gázkamrában

- Megkésett karácsonyi ajándék: újabb holokamu-mesét lepleztek le

- Dokumentum: így lopott pénzt, színdarabot, hírnevet és adott szót a holomesemondó

- Újabb bukta: megint lelepleződött egy holoszélhámos

- Gyémántok a gyomorban (és az ürülékben) – egy újabb "színigaz" holosztori

 - A holopassió folytatódik: Emmaly Reed Dachauban

- Táncában Mengele is gyönyörködött – Eger Edit végtelenül hiteles története

- Újabb részlet a holoszentírásból: Levy Rachel abszolút hiteles története

 

Lipusz Zsolt írásai:

- Zentai ellen új Eichmann-per készül + hozzászólás

- Itt az őszinte válaszok ideje a holokamuról

- Elég volt a zsidók holokauszt-vallásából!

 - Lipusz Zsolt letiltott válasza egy holokamu-iparosnak: miért kell félrevezetni az embereket?

- Újabb holokamu-cáfolat: Egy üres zsák nem áll meg magában - Lipusz Zsolt könyvismertetője

 - Holo sci-fi az egyetemen

- A holokauszttagadózás mint elterelő hadművelet

- Őszent Holokausztsága és a realitás világa

- Szösszenet a holohiedelemről

- Vessük a történelem szemétdombjára a holokausztot!

- A holokauszt-tagadás motívumai Kertész Sorstalanság című művében

- Lipusz Zsolt sikeres holokauszt-cáfoló előadással mutatkozott be Budapesten - beszámoló

- Zsidó rituális emléknap Judapesten

- "A holoópium tudatromboló hatásáról és az értelmes párbeszéd lehetetlenségéről"

- A holo-vezeklésről

 

Dr. Nagy Levente írásai:

- Egy megvilágosulás a sok közül: méghogy holokauszt + fotók

- Újabb anomáliák a zsidó számmisztikában + fotók + pontosítás

- Olvasónk "gázkamra"-videója


Perge Ottó írásai:

- Mi így adózunk az "ünnepnek": olvasónk holokamu-cáfoló cikke + hozzászólások

- Egy elfelejtett levél - és az ahhoz kapcsolódó eretnek kérdések a holokamuról

- Egy holomese furcsaságai

- A holokamu-mondavilág 24 gyöngyszeme

- És a holomese hazugságai miatt mikor kérnek bocsánatot?

- Kereszténység és holokausztvallás

- Mi a "holokauszt-tagadás", avagy le kellene-e csukni a zsidó holotörténészek nagy részét?

- A nagy kérdés: mégis mi a holokamu-dogma hivatalos változata?

- Holoképtelenségek, avagy az ördög a részletekben rejlik

- Nyílt levél Gusztoshoz: 6 - 2,9 = 6?!

- Holokauszttagadás a Zsindexen!

- Amit tudni akarunk Sobiborról, de nem merjük megkérdezni

- Eretnek gondolatok a végső megoldásról

- Leégés Buchenwaldban

- Hol a hollókoszttagadó törvény?

- A rejtélyes "roma holokauszt", avagy miért van tele cigánnyal Európa, ha a németek mind kiirtották őket?

- A rejtélyes roma holokauszt II., avagy mi történt 1944. augusztus 2-án éjjel?

- Amerikai orvosi folyóirat cáfolja a holohazugságot

- Hogyan lehet meglógni egy gázkamrából? Csodálatos szabadulási történetek

- Gázkamrák és repülő csészealjak

- Bűnös elmélkedések a holokauszt "tagadásáról"

- Fura náci tömeggyilkosok
- Időhurok? Egyre több cigány hal meg Auschwitzban 1944. VIII. 2-án
- Megrendítő, csodás történetek - részletek a Holobibliából
- Újra kell írni a holotörténelmet: Lehetséges, hogy 30 millió zsidóval végeztek a németek?
- Segédanyag a holokauszt-ösztöndíjra pályázó tanároknak
- Lebukott három holokauszttagadó: Eisenhower, De Gaulle és Churchill
- Kötelező tananyag mindenkinek: a holovallás tízparancsolata
- Egy cégéres hazudozó: Elie Wiesel
- Új holodogma született: az „elfelejtett holokauszt”
- "99%-át tulajdonképpen nem tudjuk bizonyítani" - Vége a hololegendának?
- Lehetőség ellenségeinknek - cipőjével etethetik meg publicistánkat
- Üzenet a holotörvény megalkotóinak: „Sziszegve sem szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat”
- Vitassuk meg nyilvánosan az úgynevezett holokauszt kérdését!
- A "cigány holokauszt" cáfolóit is bezárják?

 

 Rövid hírek itthonról:

- Újabb freudi elszólás a cionisták részéről

- Pofára esett a bosszú népe - ártatlan a csendőr százados

- A MAZSIHISZ ismét apró(?)pénzre váltja az ún. holokausztot

- Újabb holo-összegek: most "gettó-nyugdíj"

- Újabb hollókoszt agymosás közpénzből: már "800 ezer zsidót öltünk meg"

- Lebőgés: csak 500 cionista írta alá a holokamu-cáfolók bezárását követelő förmedvényt

- Holokauszt-kutatóktól az auschwitzi igazgatón át a túlélőkig mindenkit lecsukatna az SZDSZ

- Cionista versengés: alkotmánymódosítást kezdeményez Répássy a holokauszt-mítosz sérthetetlenségéért

- Nincs elég holokamu-emlékmű Pécsett - így hát állítanak még egyet

 

Olvasói ötletek:

- Holokauszt-szemüvegek

- Cigányokat a holo-réztáblákra!

- Miért nem a saját halottaink emlékére teszünk ki emléktáblákat?

- Holokauszt-mesekönyv ismertetéseit elemzi olvasónk

 

Rövid hírek külföldről:

- Irving: Anna Frankot sem gázosították el

- A cionista pofátlanságnak nincs határa, avagy a német adófizetők jól időzített "újra kizsebelése"

- Kertesz elszólta magát: elpusztítja a nem zsidót a holodogma

- Csapás a zsidó összetartás mítoszára - lopják a koncot a kamukausztiparban

- Már pályaudvarokon is kapják a holokamu-beöntést a németek

- A holokamu oltárán áldozott a német parlament

- Könyvajánló: Vitassuk meg a holokausztot!

- Az Alapítvány a Holokauszt Felülvizsgálatáért nyilatkozata

- Ausztrál revizionista: Treblinka sem haláltábor volt

- Irving: Auschwitz turistalátványosság

- A néger elnök is harcot hirdetett a holomítosz megkérdőjelezői ellen

 

Videó:

- Jó kis arab holokamu-cáfolás

- Szabadságot a revizionistáknak!

- Újabb csapás a holokamu-iparra: eltitkolt német híradórészlet Auschwitz bíróság által megállapított "közel 300 ezer áldozatáról"

- A gázkamrás mesetár eddig ismeretlen műfaja: íme a szado-mazo holokausztpornó


Extra külföldről:

- A holokausztipar n+1-edik találmánya 

- Helyszíni jelentés az antiholokauszt-biznisz konferenciáról

- Wiesenthal, úgy tűnik, jól bírta a ciángázt

- Zsidó: ne kalmárkodjanak a holokauszttal a többiek!

- Újabb zsidó üzleti fogás: jegyszedés a holo-szentélyekben

- Terjed a híre a kamukauszt-bűnözőket leleplező dokumentumnak

- Keresztény prostik szórakoztatták a zsidókat a "halál"táborokban

- Agyrém: a Holo-túlélők gyermekei is kárpótlást követelnek, mert "félnek a buszon"

- Ami a Schindler listájából kimaradt – adalékok a „zsidómentő” életéhez

- Itt a nulladik hollókoszt: az inkvizíció során is megöltek 6 millió zsidót! + olvasó

- Senki nem tud mit kezdeni velük: két évvel a háború után a britek is táborokba rakták a zsidókat

- Tekintse meg auschwitzi képgalériánkat a csőd szélén álló sci-fi múzeum omladozó épületeiről!

- Holokauszt-rekorder: hatszor élte túl a gázkamrát + olvasók

- Újabb zsidó hololufit leplezünk le: közönséges hamisítvány Feldmájerék gázkamra-tervrajza

- Krisztus helyét Auschwitz veszi át - Michael Hoffman nyílt levele a pápának

- Fellázadtak Európa történészei: „Ne a bíróság döntsön történelmi kérdésekben!”

- Hivatalosan is katolikus dogmává emelhetik a holokauszt-mítoszt

- Lazítás: nézegessünk auschwitzi hangulatfotókat!

- Ismét támadnak az antiszemét tények: egyetlen zsidót sem találtak a jamlitzi "tömegsírban"

 - Új folytatásai jelennek meg a holo-sci-finek: 15 ezerrel több láger, jazz-rajongók elgázosítása; hamarosan a boltokban!

- Botrány: ("halál")táborbéli rabjutalmazó bordélyházakról értekezik a National Geographic

- Holokamu-CD-vel hülyíti a diákokat az ENSZ és az UNESCO

- Újabb csapás a holokauszt-iparra: Hófehérke és gyerek közönsége Auschwitzban

- Anne Frank már néger rabszolga is volt

- Hatalmas öngól: íme a Netanjahu-féle "döntő holobizonyíték"

- Auschwitz, a zsidó és cigány gyerekművészek Eldorádója

- Levágott fejű, megcsonkított áldozatok - újabb holomese lepleződik le?

- Spanyolországban már holokausztcáfolatra is vetemednek egyes jobbközép politikusok

- Kicsit sem furcsa: már 1938-ban tudták, hogy "hatmillió az áldozatok száma"

- Itt egy újabb csodás holokamu-történet

- A legbizarrabb holosztori: szex az auschwitzi latrinákban

- Újabb csodás holotörténet karácsonyra: ki-besurrant Auschwitzba egy huncut brit hadifogoly

- Legalább 4-6 millió zsidó élte túl a "nagy népirtást"?

 - Lengyel püspök: „A holokauszt ma ismert változata zsidó kitalálás”

- Így készült a második világháború "igaz története": szovjet fénykép-hamisítványok - és az eredeti fotók


Holokauszt-inkvizíció:

- Hat év börtönre ítéltek egy holokamucáfolót a zsidó uralom alatt nyögő Németországban

- 2007, Németország: boszorkányper, koncepciós eljárás a holokausztcáfoló Zündel ellen + videó

- Eretnekper 2007-ben: 5 év a holo-dogma vitatásáért

- Gerald Toben üldöztetése Orwelliában

- David Irving védelmébe vette a holokamucáfolásért letartóztatott Tobent

- Eretneküldözés a "demokratikus" Európában - házi őrizetbe helyezték az ausztrál holokamucáfolót

- Meghátrált Németország cionista vezetése Frederick Toben kiadatási ügyében - Holocaust denier Fredrick Toben wins German extradition fight

- Működésben az inkvizíció: 3 év "holokauszttagadásért"

- Ismét sikerülhet meghurcolni egy ártatlan embert a Talmud nevében

- Letartóztatták Prágában David Duke-ot a holomítosz megkérdőjelezése miatt

- Igazságbeszédért 5 év börtön egy osztrák hazafinak

- Szembeszegült a cionista cenzúrával - 3 hónapra ítélték a holokamucáfoló Tobent

- Zsidó parancsra: megalázó módon űzték ki Norvégiából korábbi meghívói Irvinget

- Germar Rudolf kiszabadult a holokamu börtönéből

- Lendületben az inkvizíció - bíróság elé állíthatják Williamson püspököt

- Újabb bűnbeesés: megint lebukott egy eretnek

- 12 ezer eurót kell fizetnie Williamson püspöknek


Az inkvizíció magyar üldözöttjei:

Zentai Károly

- Koncepciós per készül: 1948-as zsidó hazugságok alapján ítélnék el Zentait

- Fenyegetéssel és nyomásgyakorlással próbálják elérni Zentai kiadatását a zsidók

- Hazugságvizsgálat is igazolja Zentai ártatlanságát

- Belebukott Zentai ügyébe a zsidó terrorgépezet

- Zentai fia: több bizonyítékunk is van, hogy apám ártatlan

- Győz a judeonáci lobbi? Kiadhatják Zentait

- Az erőszakos zsidók tovább zaklatják Zentai Károlyt

- Zentai ellen új Eichmann-per készül + hozzászólás


Képíró Sándor

-
92 éves magyar zaklatására buzdít Wiesenthal

- Újabb magyart zaklatnak a judeonácik

- Képíró Sándor a lényegről: Újvidéken terroristákat, és nem zsidókat vadásztak

- Pofára esett a bosszú népe - ártatlan a csendőr százados

- Ismét Képíró fejét követeli a vérszomjas talmudista gépezet


A két üldözött magyarról szóló híreinknek csak egy részét tüntettük fel dossziénkban, akit bővebben érdekel ügyük alakulása használja keresőnket.


Extra itthonról:

- Hamis adatot közölt, antiszemitának rágalmazott több százezer kisdiákot az RTL Klub és/vagy a holokauszt-központ

- Együtt gajdolt a politikai elit a magyarellenes holo-szertartáson - Orbán Zoltaival

- Talpalávaló holokauszt

- Jordán-pozitív történész: nem akarta kiirtani a zsidókat Szálasi + olvasók

- Bátor magyar hölgyek kontra kötözködő holokauszt-szökevény, avagy..

- Újabb "bizonyíték": bővíteni akarták az auschwitzi munkatábort, tehát népirtás volt és még az is fokozódott volna

- Kényszermunkatábor- biznisz: 300 milliós csalás!

- Újabb gárdista verte ki a biztosítékot héberéknél

- Dokumentum: az ORTT és a bíróság szerint sem beszélhetünk 600 ezer zsidó halottról

 - Félresikerült jobbikos közlemény a kamukauszt-cáfolás büntethetősége ellen, avagy hogyan ne érveljünk?

- Kertész Imre is holokamucáfoló?

- Segédanyag a holokauszt-ösztöndíjra pályázó tanároknak

- Szemelvények 1945 sajtójából: maguk a zsidók cáfolják "kiirtásukat"

- Az örökös nélkül meghalt zsidók után is fizetjük a "kárpótlást"

- Így hamisítanak

- Nem szándékolt revizionista áttörés Dachauban

 

Hollókoszt gyerekeknek:

- Hitgyülis holobiznisz iskoláinkban

- Mese volt Auschwitz? - már az oviban is

- Képregénnyel sulykolják gyerekeinkbe a hollókosztot - a mi pénzünkön

- Már holokausztlegót is készítettek gyermekeink hülyítésére

- Agymosás német-magyar koprodukcióban

- Újabb holokauszt-mesekönyvvel mérgezik a magyar gyermeket + olvasó

- Holovallás gyerekeknek: emberi szappan és zuhanyból ömlő gáz

- Esti mese a zsidóról, akinek Mengele kimetszette a veséjét

 

Egy kis lazulás zárásként:

- Röhögjünk a kamukauszton!

- Kamukauszt II. rész: Felakasztották Kovács Pistit!

- Egy 106 éves öreg nyilaskeresztes sietett Szávay Ági védelmére

- Röhögjünk egy jót a rettegő zsidók nyílt levelén! 

- Már szilárd halmazállapotban is kapható a hollókoszt - a szakértők csodaszerként emlegetik

- A holokamu meséi - itt a népszerű képregény magyar változata

 

Portálunk által ajánlott könyvek + DVD a témában: 

 



ROBERT LENSKI
A HOLOCAUST A TÖRVÉNYSZÉKEN (AZ ERNST ZÜNDEL-ÜGY)

Már húsz éve folyik a nagy holokauszt-eretnek per. Jelenleg német földön a harmadik fordulót küzdik. A második fordulót Ernst Zündel, az eretnek, kiütéssel nyerte meg 1988-ban Torontóban. Most a holocausthívők a máglyát rakják Németországban, mert az eretneket meg kell égetni. Ez a könyv a második forduló kiütéses győzelmének lebilincselő krónikája, közel hatvan képpel, és a holocaustvallást megsemmisítő tanúvallomásokkal.  

 




RICHARD E. HARWOOD
A HATMILLIÓS ZSIDÓ MÍTOSZ NYOMÁBAN

A klasszikusnak számító mű a második világháborús angol háborúgépezet propagandaosztályának egyik máig élő rémhírét, a gázkamrák, illetve a holokauszt legendáját szedi ízekre szigorúan tudományos módszerrel. Az alapos vizsgálat után a legendából nem marad más, mint aminek készült: gyermeteg rémhír és a nem-zsidó társadalmat terrorizáló és zsaroló fegyver.

 




LARS ADELSKOGH
EGY ÜRES ZSÁK NEM ÁLL MEG MAGÁBAN
Az auschwitzi „gázkamrákban” történt „megsemmisítés” mítosza

„A ’gázkamrákban’ történt tömeggyilkosságokról szóló mítosz, jobban mondva hazugság pusztulásra van ítélve. Egyre több gondolkodó ember látja be, hogy valami bűzlik a ’megsemmisítésről’ mondott történetben. Mert miféle történelmi igazság az, amelyet a tömegtájékoztató eszközökben való szüntelen kürtölésükkel és a kritikus hangok elleni büntetőtörvényekkel kell fenntartani? Amint Thomas Jefferson mondta:

"Csupán a hazugságnak van szüksége a kormány támogatására. Az igazság megáll egyenesen a saját erejéből."

Honfitársa és kortársa, Benjamin Franklin hozzátehette:

"Egy üres zsák nem áll meg magában."

A ’megsemmisítésről’ szóló mítosz egy ilyen üres zsák. Csak akiből hiányzik a belátás, annak tűnhet úgy, mintha lenne valami tartalma. De mindenkinek, aki a valóságos viszonyokról, más szóval a „gázkamrákra” vonatkozó tárgyi és dokumentáris bizonyítékokról, valamint a tanúbizonyságokról ismereteket szerez, elkerülhetetlenül arra a következtetésre kell jutnia, hogy az ezekkel a rémítő gyilkos gépezetekkel kapcsolatos elképzelés minden valóságtartalmat nélkülöz.”
Kapcsolódó: Lipusz Zsolt könyvismertetője




ANONYMUS
TILTOTT IGAZSÁG

A német szerző névtelenül kényszerült megjelentetni történelmi tanulmányát, mert Németországban és számos más államban törvény tiltja a huszadik század legnagyobb történelmi csalása körüli legújabb kutatások eredményeinek ismertetését. Érvei elsöprők, bizonyítékai pedig vitán felüliek. A tanulmány egyszerűen szenzációs.

Kapcsolódó: - Röhögjünk a kamukauszton






NAPFÉNYRE KERÜLT AZ IGAZSÁG! LELEPLEZTÉK AZ AUSCHWITZI CSALÁST!
DAVID COLE INTERJÚJA FRANCISZEK PIPERREL

AUSCHWITZ SOKKOLÓ TANÚSÁGA!
ÁMÍTÁS ÉS VALÓSÁG!
MINDEN IDŐK LEGMEGDÖBBENTŐBB DOKUMENTUMFILMJE

Lásd, halld, és győződj meg magad! Milyen történelmi tények alapján cáfolják a világ legképzettebb zsidó és nem-zsidó történészei az auschwitzi gyilkos gázkamrák létét. Igen, ez az a dokumentumfilm, amit feljelenteni többször is lehet, de megcáfolni egyszer sem! Színes, 60 perc.