Ugrás a cikkhez
Reklám




Örömhírt veszünk át a Zsindextől: megvan az év második hamis holokauszt-memoárja - írják, némileg pontatlanul fogalmazva. Nem megyünk most bele abba, miért hamisítvány mindegyik, inkább elégedetten nyugtázzuk: ismét hatalmas pofont inkasszáltak a hollókoszt-ipar gyárosai. Most egy Herman Rosenblat nevű zsidó hazudozóról hullt le a lepel, aki sci-fi regényében egyebek mellett azt találta írni, hogy a feleségét Buchenwaldban ismerte meg még tizenévesen. Ez az apróság buktatta le, a haláltábor-mese még mindig nem gáncsolja el indulásból a héber firkászokat. Valójában egy New-York-i vakrandin találkozott először későbbi nejével, ami azért nem ugyanaz, ám kétségtelenül kevésbé izgalmas történet, ráadásul Európát sem lehet így újult erővel antiszemitázni.

Mégsem adják ki Herman Rosenblat holokausztról szóló önéletrajzi regényét, miután kiderült: annyi történt meg belőle, mint az elgázosításokból - az igaznak beállított történet hamis, jelenti az AP. Eredetileg pénteken jelent volna meg az Angel at the Fence, ami szerint Rosenblat a buchenwaldi koncentrációs táborban ismerte meg a majdani feleségét.

"A holokamu meséje boldoggá teszi az embereket"

"Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik eddig hittek nekem - próbálta közleményben menteni a menthetőt a hazug zsidó. - A történetet azért találtam ki, hogy boldoggá tegyem vele az embereket, toleranciára és szeretetre tanítsam őket" - írta az aberrált talmudista. Fajtársai éppen a gázaiakat teszik most boldoggá és nevelik őket szeretetre ugyanolyan igaz érvek alapján, mint a szóban forgó regény körítése.

Légneművé válás helyett zabálás

A zsidó nő a regényben a tábor közelében él a családjával, akik kereszténynek adják ki magukat (a derék németek meg bemondás alapján listázzák a belső ellenséget...). Itt ismerkedik meg az akkor tizenéves íróval, és ételt csempész be neki a szögesdróton keresztül. Gázkamrázás helyett így jókat falatozott hősünk, míg körülötte valószínűleg patakokban ömlött a lemészárolt zsidók vére, a levegő meg olyan volt, mint egy pókerklub klímája hajnalban.
Aztán öt évvel később véletlenül találkoznak újra egy New York-i vakrandin - folytatódik élete és a zsidóirtás igaztörténete.

„A kiadó elvárja, hogy az író és ügynöke visszafizesse a pénzt, amit a könyvre kapott” - adott ki megsemmisítő tartalmú közleményt a világ második legnagyobb kiadója, a Penguin alá tartozó Berkley Books.

Tényleg volt Buchenwaldban, de nem sikerült tisztességre tanítani

A regény hitelességét először történészek vitatták, szerintük a benne leírt találkozások a szögesdrótnál abban a táborban kivitelezhetetlenek lettek volna. A férfivel később a saját családtagjai is szembefordultak. A korábbi hamis holokauszt-sztorik szerzőivel ellentétben Rosenblat viszont legalább valóban megjárta Buchenwaldot, de úgy tűnik, esetében a tábor nem érte el célját - nem sikerült kigyógyítani a fajtajelleges hazudozásból.

Sok hamisítvány vár még leleplezésre

Korábban a 2008-as A Memoire of the Holocaust Years és a 95-ös Fragments című holokauszt-memoárokról derült ki, hogy nincs valós alapjuk, de megsúgjuk: egyiknek sincs. Rosenblat könyvét különben a lebukása előtt Oprah Winfrey is ajánlotta, és filmet is forgatnának belőle, Spielberg biztosan nagyot alkotott volna.

(Zsindex nyomán Kuruc.info)

Kapcsolódó:

Újabb zsidó hololufit leplezünk le: közönséges hamisítvány Feldmájerék gázkamra-tervrajza

Dokumentum: így lopott pénzt, színdarabot, hírnevet és adott szót a holomesemondó

Újabb kamukausztregényről derült ki: hamisítvány - mindegyik az

David Cole a hazug holomítoszról - halottgyalázás vagy igazságkeresés?



Friss hírek az elmúlt 24 órából