A vádirat szerint a sértett és barátnője 2020. május 5-én este a XIII. kerületi Katona József utcában a járdán sétált. Mögöttük haladt a vádlott, aki egy ideig szorosan követte őket, majd minden előzmény nélkül - ittasan, valamint gyógyszer hatása alatt - egy késsel megtámadta a férfit.

Ennek során a támadó a kezében tartott zsebkéssel a sértettet hátulról, felülről lefelé irányuló mozdulattal lapockatájékon szúrta. A támadást észlelve a sértett védekezésképpen felemelte a karját és a vádlott felé fordult, ekkor azonban a vádlott a támadást folytatva, még legalább kétszer a sértett felsőteste irányába szúrt. A szúrások a védekező sértett karját érték.

Az elkövető ezután meglökte a sértettet, aki a földre esett, majd miután felállt a földről, támadója még egyszer megszúrta őt, a szúrás ebben az esetben a sértett hasát érte. A férfi a további támadás elkerülése érdekében a hátizsákját maga elé tartva hátrált, barátnőjével az utca túloldalára ment. A vádlott azonban követte őket, majd a kezében tartott késsel a folyamatosan hátráló sértett irányába hadonászó-kaszáló mozdulatokat tett, amelynek során a sértettet az arcán és a nyakán is megvágta.

A sértett és barátnője végül bemenekült egy XIII. kerület társasházba, az utcán tartózkodó szemtanúk pedig értesítették a rendőröket, akik a vádlottat elfogták.

A sértett a lapockáján, hasán, arcán, nyakán és karján számos szúrt-metszett sérülést szenvedett. A támadás - annak eszközére, módjára, a támadott testtájékokra figyelemmel - alkalmas volt a bekövetkezettnél jóval súlyosabb, életveszélyes sérülés okozására is, annak elmaradása csak a sértett védekezésének és a véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott, közölték honlapjukon. A vádlott jelenleg egy másik, korábbi ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetést tölt.

A felvételen a támadás előzménye szerepel, ahogyan a férfi követi a sértettet és annak barátnőjét: