A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.
Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán az esemény után megosztott beszédben úgy fogalmazott: Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek. Mindenki Árpi bácsija képes volt csendes szóval simogatni, befogadni, lehajolni, magához hívni, megpróbálni felemelni. Amolyan plebejus-polgári elnöke volt az országnak, aki egyelőre követők nélkül maradt - mondta a pártelnök. (Mindenki Árpi bácsija sok rabtársa szerint egy besúgó patkány volt, de mindent megtett azért, hogy ne derüljön ki az igazság. Érdemes a cikk alatt található kapcsolódó anyagainkat tallózva tudatosítani, mennyire kiváló példakép is ő Gyurcsánynak - a szerk.)
A DK frakciója nem ment el a parlament "ünnepinek hazudott" szombati ülésére, mert az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt - jelentette ki, hozzátéve: ők nem lesznek árulók. A "köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábja" azonban hajlandó volt részt venni ezen az ülésen és ott "ünnepinek csúfolt" beszédet mondani - fogalmazott Áder Jánosra utalva. Ezzel a gesztussal az államfő nem csak, hogy elveszítette "köztársasági elnök jellegét", de az általa elvállalt szerep politikai giccsnek is hazug és botrányos - tette hozzá.
Harminc évvel ezelőtt a maitól gyökeresen különböző világ reményében gyűltek össze az új képviselők - mondta. Akik szombaton a parlamentben "ünnepet hazudva tort ülnek a köztársaság sírjánál", azok mindent elvettek, meggyaláztak és elloptak abból, ami a rendszerváltozás lényege volt - közölte. Véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, az ellenőrzött kormányzásnak, a szociális felelősségnek, a világgal és Európával való kooperációnak - érvelt.
A rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották és meggyalázták a harmadik köztársaságot, miközben egy új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel - szögezte le.
A kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A köztársasági elnök pedig ebben a helyzetben megsérti és meggyalázza alkotmányos szerepét. Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből - bírált a politikus.
Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat "bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben" - jelentette ki. Hozzátette, a jelenlegi kormánytöbbség ráadásul nem demokratikus, tisztességes viszonyok között született, hanem hazugsággal, csalárdsággal, félrevezetéssel, állami propagandával.
A DK olyan országot szeretne, ami mindenkire vigyáz, nem tesz különbséget az emberek között, hisz a népek barátságában, hisz a közös szociális, emberi, egzisztenciális és kulturális felelősségben - összegezte véleményét.
A Göncz Árpád III. kerületi szobránál tartott eseményen Kiss László óbudai polgármester a volt köztársasági elnököt olyan államférfinak nevezte, aki kifejezi mindazt, amit a demokrácia jelent. Miközben a parlamentben azt lehet hallani, hogy sokan nem tekintik a nemzet részének az ellenzéket, Göncz Árpád mindenkit a nemzet részének tekintett - fogalmazott.
Az egykori köztársasági elnökre politikai hovatartozástól és származástól függetlenül bárki méltán lehet büszke, mert az egész nemzet érdekében tevékenykedett. A legkisebbeket képviselte és nem az oligarchákat, a leggyengébbeket képviselte és nem a legerősebbeket, ő mindenki elnöke volt - jelentette ki.
Az esemény végén a résztvevők megkoszorúzták Göncz Árpád szobrát.
Frissítés: A köztársaság-sirató Karácsony a Facebookról jobbik arcozott
Göncz Árpád elnökként mutatta meg a köztársaság jobbik, derűs arcát - írta Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke szombaton közzétett Facebook-posztjában.
"Elnökféle" ugyan van ma is, de a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt a hazánk nevéből. A következő években pedig fokozatosan kezdett eltűnni a hétköznapjainkból is. Ha valaki tudni akarja, hogyan tűnik el a köztársaság minden értéke az életünkből, milyen az, amikor egy közjogi méltóságot méltatlanná tesz a "szuttyos gyűlölete", akkor nézze ennek a 30 éve megalakult Országgyűlésnek mai fura urát, aki kirekeszti a nemzetből a vele egyet nem értő ellenzéket - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Járvány idején, nemcsak Budapesten, de szerte az országban megmutatkozik a közösség ereje. Ezt kell megőrizni, mert szükség lesz rá, hogy legyűrjük a járvány utáni gazdasági, szociális válságot. Fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Göncz Árpád szavai szerint azoknak kell szolgálóivá válnunk, akiknek szolgálója nincsen. Példát kell mutatni emberségből, szolidaritásból, együttműködésből és méltányosságból - áll Karácsony Gergely Facebook-oldalán.
Harminc éve, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés és választotta meg Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek.
(MTI)
Arról, hogy kik az árulók: Dúró: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amelyet nem befolyásolnak kommunisták
Kapcsolódó:
- Megtörtént Árpád vezér elpatkányosítása, szabad az út a köztéri alkotók előtt
- Árpád vezértől a "patkányig"
- Göncz, alias Patkány véleménye: "nagy szerencséje Magyarországnak Trianon"
- Göncz Árpád tevékenységének mérlege
- Lipusz Zsolt: Köszöntjük az SZDSZ kilencvenéves köztársasági elnökét. Isten éltesse!
- Árpi "bácsi" egyáltalán nem ellenségként tekintett a Nagy Testvérre - újabb adalék az életúthoz
- Göncz Árpád disszidálni akart, felesége és az Index nem tud róla