Miként az szinte minden hazai médiumban megjelent, ma ünnepelte kilencvenedik születésnapját az 1990 és 2000 közötti időszakban a köztársasági elnöki tisztséget betöltő SZDSZ-es pártkatona, Göncz Árpád. Ebből az alkalomból Göncz Vérhalom téri otthona előtt Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc – vele kapcsolatban sok titulus, illetve díszítő jelző említhető, így e helyen most tekintsünk el ezek felsorolásától –, Konrád György, a marihuána fogyasztásának legalizálása mellett egykoron nagy vehemenciával kiálló író és Kuncze Gábor volt SZDSZ-es politikus, miniszter, a közpénzek lenyúlása elleni harcnak modernkori keresztes lovagja („lop stop”), újabban a hitgyülis ATV egyik műsorvezetője szerenádot adott Árpi bácsinak, a nóta pedig Bródy Ha én rózsa volnék című műve volt. Ámbár az alább vázolandó életút ismeretében a „rózsa” helyett szerencsésebb volna a „szélkakas” szóalak használata. S miként az objektív és részrehajlás nélküli tudósításairól elhíresült Népszava mai számának címoldalán olvasható, egyúttal két szakmai konferenciát is rendeztek Göncz életútjának méltatása végett.
Nos, mielőtt dióhéjban áttekintenénk ezt a közéleti pályafutást, egy elvi kérdést tisztázzunk. Voltaképpen maga a köztársasági elnöki titulus használata is problémás, azon egyszerű oknál fogva, hogy történelmünkben az ún. köztársaságnak nevezett formációk állam- és alkotmányjogi értelemben egytől egyig illegitimek voltak. Az elsőnek mondott, Károlyi-féle őszirózsás „népköztársaságot” egy magát Nemzeti Tanácsnak kinevező, erre felhatalmazást senkitől sem kapott szedett-vedett kompánia kiáltotta ki. A másodikként számontartott respublikát egy olyan ország törvényhozása deklarálta 1946-ban, amely idegen, szovjet megszállás alatt állott, s a társadalom jelentős rétegeit eleve kizárták a parlamenti választójog gyakorlásából, nem is szólva a mintegy negyedmillió, nyugatra menekült magyar állampolgárról. Végül a mai, harmadikként definiált köztársaságot sem egy szabadon választott országgyűlés kiáltotta ki, s nem is népszavazás eredményként jött létre, hanem az utolsó, kommunista korszakbeli parlament döntése alapján született 1989. október 23-án. Szűrös Mátyás ideiglenes elnöksége után ennek az államalakulatnak lett első legfőbb közjogi méltósága, Göncz Árpád.
Göncz apai ágon csáktornyai – a Zrínyiek egykori birtokközpontja –, anyai ágon erdélyi eredetű családban született 1922-ben. 1944-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ezt követően hívták be katonai szolgálatra. 1945-ben Németországba vezényelt egységétől megszökött, de nem volt szerencséje: orosz fogságba került, de onnan is sikerült kereket oldania. 1945-ben belépett a Kisgazdapártba, amelyben számos ügynök, illetve kriptokommunista tevékenykedett, itt a főtitkárságig vitte. Bár Göncz egy rádióinterjúban azt vallotta, hogy 1945-ben sem jobbra, sem balra nem kívánta elhagyni az országot, bár lehetősége lett volna rá, ezen állításának ellentmond – miként az Ilkei Csaba kutatásainak eredményeként közismert –, hogy miután a Nagy Ferenc-féle, ún. köztársaság-ellenes összeesküvéssel összefüggésben 1947 júliusa és szeptembere között előzetes letartóztatásban volt, onnan szabadulva tiltott határátlépést kísérelt meg Ausztria irányába. Egyúttal valutacsempészettel is megvádolták a kommunista irányítás alatt álló belügyi hatóságok. Ez akkoriban rendkívül súlyos büntetőjogi következményekkel, internálással, börtönnel, folyamatos rendőrségi vegzatúrával járt, Árpi bácsi mégis megúszta szűk két hét fogva tartással, s utána mehetett Isten hírével. 1956-ban a Magyar Parasztszövetségben ténykedett, a következő évben pedig segített Nagy Imre A magyar nép védelmében című röpiratának külföldre történő kijuttatásában. Ezért letartóztatták, majd 1958-ban a Bibó-perben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a fellebbezés lehetősége nélkül. Azonban 1963-ban több száz elítélttel együtt ő is amnesztiában részesült, és 1965-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedhetett. Olvasóink fantáziájára bízzuk a talány megfejtését, hogy Göncz sok tízezer '56-os szabadságharcossal ellentétben vajon miért részesülhetett 1947-ben, majd 1963 után is effajta kivételezett bánásmódban, némi koordinációs támpontként azonban megjegyezzük, hogy 1989. december 18-22. között, amikor az állambiztonsági főcsoportfőnökség archívumában a nagy tisztogatások folytak – ekkor már a globalista háttérhatalom vezetői kiválasztották hazánk majdani politikai vezetőit –, selejtezés fantázianév alatt több mázsányi iratot eltüntettek, többek között a leendő elnök dossziéiból is az említett büntetőeljárási és peres anyagaiból több mint 100 oldalnyi dokumentumot.
Göncz 1988-ban csatlakozott az SZDSZ-embrió Szabad Kezdeményezések Hálózatához, majd a szabadmadarak egyik ügyvivője lett. Köztársasági elnöki kinevezése először 1988-ban egy Fidesz-gyűlésen merült fel. 1990 áprilisában országgyűlési képviselő lett, s a hírhedett Antall –Tölgyessy-paktum értelmében az MDF és az SZDSZ megállapodott Göncz jelölésében és megválasztásában. A mameluk Országgyűlés 1990. május 2-án meg is választotta ideiglenes köztársasági elnökké, majd ezt augusztus 3-án az alkotmány értelmében 5 éves időtartamra meghosszabbították.
1990. augusztus 3. - A Magyar Köztársaság Országgyűlése ünnepi ülésén Göncz Árpádot választotta meg Magyarország köztársasági elnökévé<br>(Rákattintva mindegyik kép nagyítható!)
Jellemző, hogy Árpi bácsi első útja a beiktatási ceremóniáról nyílegyenesen az SZDSZ-frakció irodájába vezetett, mintegy demonstrálandó pártok fölötti, elfogulatlan politikai szerepvállalását. Akkoriban a széles közvéleményt megdöbbentette a hír, miszerint a „népi-konzervatív-keresztény” MDF lepaktált – parlamenti felhatalmazás nélkül – az urbánus-neoliberális-ateista SZDSZ-szel, de az azóta eltelt fejleményeket tekintve, ez egy teljesen törvényszerű „egymásra találás” volt: már ekkor összenőtt, ami összetartozott, hogy 1998-ban ráadásként még az MSZP is odaforrjon hozzájuk. Göncz politikai hitvallását rá jellemző módon ekképpen fogalmazta meg: „Magyarország nagypapájának érzem magam, akinek az a dolga, hogy megbékítse az egymással veszekedő gyerekeket”. A szerencsétlen, naiv és a vélt szabadság illúziójától egy történelmi pillanatra megmámorosodott magyar nép mit sem tudott arról, hogy még a választások előtt, 1990 februárjában a leendő miniszterelnök egy másik paktumot is kötött, csak azt nem Budapesten, hanem Londonban. Mégpedig a zsidó Soros védnöksége alatt Magyarországnak a kommunista rezsim alatt hitelező két fő pénzügyi terrorszervezettel, a zsidó Rotschild és Warburg bankházakkal. A „magyar” delegációban olyan jelességeket találunk, mint a Bilderberg-csoportos és világbankos MNB-elnök, Surányi György, Tardos Márton leendő SZDSZ-es frakcióvezető, és Csillag István, Medgyessy későbbi gazdasági és közlekedésügyi minisztere. A titkos szerződésben a felek megállapodtak abban, miszerint a megalakítandó új kormány kötelezettséget vállal a Kádár-korszakban felhalmozott államadósság maradéktalan visszafizetésére, továbbá a magyar nemzeti vagyon elkótyavetyélésére és a köznyelvben privatizációként elhíresült kifosztásra. Ezek után azt kell mondanunk, hogy mindaz, ami 1990-1994 között a Parlamentben látványos összecsapásként az MDF és az SZDSZ között lezajlott, nem volt több olcsó politikai pankrációnál.
2000. június 22. - Évzáró a Közép-európai Egyetemen Soros Györggyel
Minthogy Magyarországon 1990-ben az ún. kancellári típusú kormányzati formát vezették be, az államelnök csekély hatalmi súlyt képviselt, mindazonáltal – különösen az első ciklusban – Göncz sok zavart és bonyodalmat volt képes okozni a hazai belpolitikában. Az első ilyen emlékezetes eset az ún. taxisblokád volt 1990. október 25-28. között. Ennek előzménye az volt, hogy a kormány bejelentette, miszerint 64 forintra emeli a benzin árát. Mai árfolyamon számítva ez persze nevetségesen hangzik, de ne feledjük, hogy akkor ez 65%-os árnövekedést jelentett. (Vagyis, mint ha máról holnapra a kormány 600 forintra emelné fel az üzemanyagárat. Ámbár könnyen megélhetjük még ezt is.) Válaszként a taxisok és a teherfuvarozók úttorlaszokat emeltek, és megbénították az ország életét. Antall miniszterelnök halálos betegségének gyógyítására éppen ekkor feküdt be kórházi kezelésre, tehát Göncz mozgástere és felelőssége – aki az alkotmány szerint a hadsereg főparancsnoka is volt egyben – megnőtt e válságos napokban. Minthogy az egész felfordulás mögött pártja – igaz, formálisan az elnök szüneteltette tagságát, de ez nem jelentett gyakorlatilag semmit –, az SZDSZ állott, Göncz azonnal kijelentette, hogy inkább lemond, de nem hajlandó erőszakot alkalmazni. Pedig a hatályos törvények szerint az a több százezer ember, aki részt vett a blokádban, bűncselekményt követett el, ugyanis 72 órával korábban nem jelentették be a demonstrációt, és közérdekű üzem működését zavarták meg. Mi több, az elnök írásos parancsot adott ki, miszerint „a honvédség erői semmilyen rendfenntartó feladatra nem használhatók fel”. Ezen utasítás kiadására egyébként nem volt joga, mert elmulasztotta az előzetes egyeztetést a kormánnyal, és az alkotmány értelmében annak döntési jogkörét nem vonhatta el. Ehelyett folyamatosan egyeztetett „volt” pártjával, míg végül önkényesen bejelentette: „Javaslatot tettem a kormánynak, hogy függessze fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedést, és megkértem a személy- és teherfuvarozókat, hogy a felfüggesztés bejelentésével egyidejűleg térjenek haza, és szüntessék meg az útlezárásokat”. Végül elnöki kegyelmi jogkörénél fogva – amely igazságügy-miniszteri ellenjegyzéssel vált jogerőssé – amnesztiában részesítette a taxisblokád résztvevőit, s utóbb az Országgyűlés ezt törvénybe is iktatta.
A nemzet „nagyapjának” hivatali idejére esik máig kiható következményekkel, hogy 1991-ben nem írta alá az ún. Zétényi –Takács-féle törvénytervezetet, amely az 1944-1990 közötti, a kommunista rémuralom alatt elkövetett bűncselekmények elévülhetetlenségét garantálta volna – ellenben, miként az közismert, az ún. holokauszt bűntette soha nem évül el, akár Göncz-korú aggastyánokat infúzióval és lélegeztetőgépre kapcsolva is bíróság elé lehet állítani –, ugyanis az elnök úgymond a társadalmi megbékéléssel ellentétesnek találta az előterjesztést. Döntésére rákontrázott a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság, amely 1992-ben alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényjavaslatot.
2000. január 15. - Tízéves az Alkotmánybíróság - szakmai konferencián Sólyom Lászlóval
A legsúlyosabb, három évig húzódó konfliktus a kormány és a köztársasági elnök között a médiaháború néven elhíresült összecsapás volt. Minthogy a médiatörvény ekkoriban még nem született meg, a közszolgálati rádió és televízió élére a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnöknek kellett kineveznie a vezetőket. Ma már a temérdek kereskedelmi médium és az internetes portálok világában szánalmasan kicsinyesnek tűnhet az akkori perpatvar, mindenesetre Göncz ekkor is megszegte a hatályos jogszabályokat. Nem volt hajlandó leváltani a Magyar Rádió éléről Gombár Csabát, a Magyar Televízió elnöki posztjáról pedig az évekkel később majd Magyarországot „kitalálni” akaró Hankiss Elemért, minthogy mindketten neoliberális, SZDSZ-es kötődésű személyek voltak.
1991. Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök az Országgyűlés ülésén
Minthogy az üggyel összefüggésben az MDF a „legnépszerűbb” politikus ellen tüntetéseket szervezett, ráadásul Csurka István1992. augusztus 20-án megjelentette Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című tanulmányát, amelyet a neoliberálisok antiszemitának, sőt az akkor még MDF-es Debreczeni József „náci alapvetésnek” minősített, ami persze vegytiszta baromság volt a részéről. Részükről persze ez teljesen érthető volt, hiszen Csurka például olyan borzasztó kijelentésre ragadtatta magát írásában, miszerint Göncz Árpádot izraeli és amerikai ügynökök irányítják. Válaszként a „szélsőjobboldali” veszedelemre a balliberálisok, nevezetesen az addig maga körül „harcos antikommunista” imázst kialakító SZDSZ és a kommunista utódpárt, az MSZP 1992-ben létrehozták a Demokratikus Chartát, amelynek egyik jelmondata az ”elnök=demokrácia” volt. Olyan közéleti bölcsek csatlakoztak mások mellett a mozgalomhoz, mint Pető Iván, a magyar közoktatás szétverésében a későbbiekben elévülhetetlen érdemeket szerző Fodor Gábor, a nemrégiben hírportálunk által is bemutatott fénykép tanúsága szerint a parlamenti ülésteremben az asztalon elterülve alvó gyurcsányista Vitányi Iván, Konrád György, Jancsó Miklós, a leendő heti heteses, március 15-ét tagadó – nosza, rögvest börtönbe vele! – Farkasházy Tivadar, s a már akkoriban is a „Tarts ki, Elnök úr!” krédóját valló Kerényi Imre.
További nevezetes botránya volt a politikusok népszerűségi toplistáját állítólagosan vezető Árpi bácsinak a nevezetes 1992. október 23-i Kossuth téri meghiúsult ünnepi beszéd. Történt ugyanis, hogy különböző '56-os szervezetek képviselői, akik teljes joggal árulónak tartották az elnököt – egyebek között a fentebb már említett történelmi igazságtételi törvényjavaslat aláírásának elszabotálása, illetve az ÁVH-s apukák SZDSZ-es fiacskáival történő összeölelkezése okán – hangoskodásukkal Gönczbe fojtották a szót. Az esetről a szélsőségesen liberális és manipulatívan hazug Esti Egyenleg című hírműsor úgy tudósított, miszerint bőrfejűek, neonácik egy csoportjának rendzavarása akadályozta meg az államfői szónoklat elmondását. Utóbb a Sony cég vizsgálata kiderítette a hamisítás tényét. Az sem lehet érdektelen olvasóink számára, hogy az említett hírműsor felelős szerkesztője, a csalás bebizonyítása utáni sajtótájékoztatón erősen verejtékező Bánó András volt, aki ma Kuncze mellett a hitgyülis ATV egyik meghatározó arca.
A meglehetősen viharos első öt évet egy sokkalta harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb második ciklus követte Göncz közéleti pályafutásában, lévén, hogy ezen időszak nagyobbik részében (1994-1998) a szívének oly kedves szabad demokraták, s egykori, életfogytig tartó ítéletét meghozó kommunistáinak jogutódai, politikai örökösei voltak hatalmon a pufajkás hazaáruló, Horn Gyula kormányfősége alatt. Göncz meglátása szerint ugyanis „Horn Gyula az ujja hegyén érzi, érzékeli a hétköznapok, az elesett emberek minden gondját-baját”. Ennek jegyében a szociálisan oly érzékeny nagyapó a Bokros-csomag néven hírhedtté vált sarctörvényeket rögvest aláírta.
Antifasiszta tüntetés a budai Várban - Kovács László, Horn Gyula és Göncz Árpád
Hivatali ideje utolsó másfél évében az első Orbán-kormány hatalomra kerülését követően ismét megromlott valamelyest a kormány és az elnöki hivatal közötti politikai viszony.
1998. június 2. - Göncz Árpád az új kormányfőjelölttel a parlament Nándorfehérvári termében
Ezen utolsó periódusnak még az MSZP-SZDSZ kormányzat idejére eső eseményei közül végezetül feltétlenül szólnunk kell a Farkas Flórián-ügyről.
Az ügyészség akkoriban a Lungo Drom nevű cigány szervezet alapítványának ügyében vizsgálódott. Ezzel összefüggésben Farkas Flóriánt hűtlen kezeléssel és a számviteli fegyelem megsértésével vádolták meg. Azonban csodák csodájára a bírósági tárgyalás elmaradt, mert a mai fideszes díszcigány eljárási kegyelemben részesült a jó Árpi bácsitól. Akkoriban terjengtek olyan mendemondák, hogy maga a derék pufajkás járt közben Göncznél, hiszen abban az időben – el sem hinné ma már az ember – Farkas még MSZP-s vonalon futott, s ugye, közeledvén a választásokhoz, szükséges volt a cigány szavazóbázis mozgósítása. Azonban a legpikánsabb motívum Flórink büntetőügyében, hogy az eljárás iratait 30 évre titkosították. Vajha miért? Talán a Parlamentben magát az érintettet kellene megkérdezni e tárgykörben, hiszen maga a legilletékesebb a válaszadásra. Míg ez nem történik meg, mindenféle gonosz sugallataink, feltételezéseink támadhatnak.
A Szabad Demokraták Szövetsége 15. születésnapi ünnepségén a Budapesti Kongresszusi Központban. Képünkön Kuncze Gábor, Göncz Árpád és Demszky Gábor
Hogy hírportálunk még a látszatát is elkerülje annak a gyanúnak, miszerint a Hankiss Ágnes által említett „néhány förtelmes orgánum” soraiban lenne a helye, ez úton is további jó egészséget és még eljövendő hosszú éveket kívánunk 90. születésnapján a népe által modern kori Mátyás királyként tisztelt és szeretett Árpi bácsinak, mindazonáltal azt a véleményünket sem hallgathatjuk el, hogy bizony, politikusnak nagyon szürke, mi több, nemzetünknek temérdek kárt okozó köztársasági elnök volt Göncz Árpád. Nem véletlenül kapta meg 1997-ben a Francia Becsületrend lovagja szabadkőműves kitüntetést.
2005. április 1. - A Demos Magyarország alapítvány bemutatkozó rendezvényén Gyurcsány Ferenccel
Méltó utóda volt ugyanis a patkányforradalom által 1918-ban államfővé tett vörös grófnak, Károlyi Mihálynak, illetve az 1946-ban köztársasági elnökké választott palástos hóhérnak, Tildy Zoltánnak.
2004. október 25. - Az utolsó sorkatona leszereléséig hátralévő utolsó tíz napot jelképező mérőszalag első darabjának ünnepélyes levágása előtt Göncz Árpád aláírja a centimétert
A Kuruc.info – mintegy Bródyék mai szerenádjának folytatásaképpen – ez úton, ha nem is Mozart Eine kleine Nachtmusik című művével, de egy kis szimbolikus macskazenével rója le tiszteletét az ex-államfő előtt.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Képek: MTI - HVG)
Kapcsolódó:
- Vesztegzár a Fehér Házban: a taxisblokád és a rendszerváltás titkai, fényképekkel
- "Pozitív történelmi szereplő volt" - SZDSZ-esek társaságában magasztalta Gönczöt Kósa