Ugrás a cikkhez

Az IDEA Intézet reprezentatív, Facebookon alapuló adatfelvétellel megmérte, hogy mennyire ismert a magyar társadalomban május két legfelkapottabb témája, illetve azt is, hogy mi ezekről az emberek véleménye.




A két ügy a Jobbik válsága és elnökválasztása, valamint a Kecskeméti Vadasparkban elpusztult szurikáta volt. És micsoda meglepetés: a szurikáta-ügyről többen hallottak, mint a Jobbikban zajló leszámolásról.

2018. május
Infogram

Az ábrákon látszik, hogy a szurikáta-ügyről majdnem minden magyar hallott, míg a Jobbik agóniájáról csak a háromnegyedük. Azt viszont már csak 45 százalék tudta megmondani, hogy Sneider Tamás lett a Jobbik új elnöke Vona Gábor után.

Az IDEA arra is kíváncsi volt, hogy az emberek szerint ki felelős Zara, a vemhes szurikáta haláláért. Az eredmény elég szoros lett, de a legtöbbek szerint a gyerek kísérői a felelősek. Nem sokkal kevesebben gondolják úgy, hogy a vadaspark volt felelőtlen, és minden negyedik ember szerint a gyerek a főbűnös.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait közösségi média alapú kérdőív segítségével 2018. május 23-26. között vette fel az ország felnőtt népességét nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében reprezentáló 1000 fő megkérdezésével.

(24.hu nyomán, illusztráció: Kuruc.info)

Kapcsolódó: Volner: biztos vagyok Vona visszatérésében, Sneider azért lett elnök, mert vele volt a legbizalmibb a viszonya



Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából