Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott pekingi megbeszélése során kijelentette, hogy aktív diplomáciára van szükség a két nemzet között - jelentette a Reuters hírügynökség pénteken.

A Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök által még a tavaly novemberi San Franciscó-i találkozó során kitűzött célok eléréséért "aktív diplomáciára" van szükség - jelentette ki Blinken Pekingben, zárt ajtók mögött folytatott többórás megbeszélés során.

"A mi megítélésünk szerint semmi sem helyettesítheti a szemtől szembeni diplomáciát" - közölte Blinken, hozzátéve; biztosítani akarjuk, hogy "azon területeket illetően, amelyeknél nézeteltéréseink vannak, olyan egyértelműek legyünk, amennyire csak lehetséges, legalábbis a félreértések és elszámítások elkerülésének érdekében".

Vang mindazonáltal kiemelte, hogy a kínai-amerikai kapcsolat jóllehet stabilizálódott, de "a negatív tényezők továbbra is gyarapodnak".

"A kínai-amerikai kapcsolatban számos zavar támadt. A többi közt Kína önnön fejlődéséhez való legitim jogait elnyomják, és kihívásokkal nehezítik, hogy Peking érdekei szerint cselekedhessen" - tette hozzá Vang.

A találkozót megelőzően az amerikai külügyminisztérium tisztviselői jelezték, hogy az Egyesült Államok felkészült szembeszállni azon kínai vállalatokkal, amelyek segítséget nyújtanak az orosz védelmi iparnak az utánpótlás terén az ukrajnai háborúban.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából