Hatvanhat esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Leyrer Richárd, a MOB alelnöke.
A sportvezető a Nemzetközi Kick-box Szövetség (WAKO) alelnöki, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöki posztját is ellátta, a MOB-nál a nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat első embere volt, korábban a Nemzeti Sportszövetség alelnökeként is dolgozott.
A jogász végzettségű sportvezető a nem olimpiai sportágak elismertetése mellett sokat tett a kiskorú sportolók védelmében is, valamint azért, hogy 2014-től a nem olimpiai sportágak versenyzői számára külön kategóriát hozzanak létre a Sportcsillagok Gáláján - írta honlapján a MOB, amely Leyrer Richárdot saját halottjának tekinti.
A Jobbik Sportkabinete őszinte együttérzését fejezi ki azok felé, akik a MOB ma elhunyt alelnökét, dr. Leyrer Richárdot szerették, tisztelték, ismerték - írja közleményében a nemzeti párt. Részvétünket nyilvánítjuk a gyászoló családnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, illetve a Nemzetközi és a Magyar Kick-box Szövetségnek is. Elismeréssel hajtunk fejet az elhunyt sportdiplomatának a nem olimpiai sportágak érdekében végzett munkája előtt - zárul a sportkabinet közleménye.
(Kuruc.info - MTI nyomán)