Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató Segítség című írása a Kapu folyóirat legutóbbi számában látott napvilágot, minden egyes sora szíven ütött. A magyar vidék megmaradása múlhat azon, hogy miként alakul a jövő egyik zálogának tekinthető kisiskolák sorsa. Somogyi honatyaként saját megyénk példáján is látom, hogy egy ilyen aprófalvas, sajátos társadalom-földrajzi adottságokkal rendelkező térségben mindennél fontosabb a kérdés, hiszen a 246 itteni település háromnegyede 1000 főnél kevesebb lélekkel bír. Márpedig ha nem lesz iskola, akkor még az a vékony értelmiségi réteg is eltűnik, ami a roncsolt társadalomszerkezetű községekben mára egyáltalán megmaradt. A mintaadó réteg meggyengülésével menthetetlenné válik a település sorsa.
A Berzsenyi Emlékház Niklán (fotó: niklainfo.hu)
Iskola híján falvaink népességmegtartó ereje még inkább lecsökken. Az aprófalu-szindróma végleg halálra ítéli az adott közösséget. Sorsa az elnéptelenedés vagy a menthetetlen elgettósodás, a szociokulturális nyomor lesz. Hol vannak már azok az idők, amelyekről Csokonai Vitéz Mihály még így írt Somogyi kázus című művében? „Tegnap Csököl és Hedrehely csaknem üstökbe kapott, / Egy sem akarván engedni a másiknak a papot” - szedte rímekbe a Kis Bálint nevű papon összeugró két somogyi község háborúskodásának történetét a költő. Akkor még ismerték annak örök érvényű igazságát, amit később Reményik Sándor úgy fogalmazott meg: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” És ezért akár harcolni is képesek voltak.
Aztán más idők jöttek. Az MSZMP vidékromboló, 1971-es országos településhálózat-fejlesztési koncepciója olyan halálos pályára állította a szerepkör nélkülinek nyilvánított, a lakosság majdnem egyötödének otthont adó mintegy kétezer községet, amely halálos pályát a rendszerváltás utáni szélsőliberális felfogás - miszerint a magyar falu középkori csökevény - végképp megpecsételni látszik. Somogy településeinek több mint felében, szám szerint 132-ben több mint tizedével csökkent a lakosság száma egy évtized alatt - szólnak a legfrissebb híradások.
Az általános iskola épülete Niklán (fotó: Végh László)
Vészjósló jövő komorlik, ősi településeink demográfiai haláltusája sötét évtizedeket vetít elénk. Annak a falunak, ahol megszűnik a kisiskola, nem sok reménye marad a továbbélésre, a továbblépésre. Az iskola-központosítás pusztító társadalmi, társadalom-földrajzi következményei egyértelműek. Már Nikla, a 700 lelkes kicsiny somogyi település, illetve annak tavaly ősszel bezárt iskolája is jelzésértékkel bírt. Nikla az a falu, amelyből a Rózsadombról vagy Bel-Pestről nézvést tizenkettő egy tucat, de ahol 1804 és 1836 között nem más élt és alkotott, mint egyik legnagyobb nemzeti költőnk, Berzsenyi Dániel. Ha valahol, hát akkor itt mindenképpen presztízsügyként kellett volna kezelni az iskola megmentését. A település mögött már 684 évnyi írásos történelem áll, de nem kell pesszimistának, elég csak realistának lenni ahhoz, hogy belássuk, ha minden így megy tovább, már tizedennyije sincs hátra. A falu iskoláját egy pályázatnak köszönhetően 2006-ban 40 millió forintból felújították, de a fenntartás igen megterhelte a település kasszáját.
Niklán ezért 2011-ben átadták az üzemeltetést a Bodrogban már szép sikereket felmutató Jó az Úr Baptista Gyülekezetnek, akik aztán itt is kisebb csodát tettek az elcigányosodó település rossz hírű iskolájában. A csőd közeli helyzetben jól jött a keresztény szellemiség meghonosítása mellett a kiváló szakmai, pedagógiai munkával is párosuló segítség. 2014 végén viszont - sokak számára máig érthetetlen módon - az önkormányzat elvette a katolikusokkal is nagyon jó viszonyt ápoló baptistáktól az iskolát, és a 2015/16-os tanévtől átadta a Klik-nek, amelyik ahelyett, hogy vállalta volna a további fenntartást, rögvest be is zárta azt.
A pusztakovácsi iskola (fotó: Fb)
Igaz, hogy a pusztakovácsi iskolaközpontban jobb a szakos ellátottság, de a niklai helyi iskola halálával járó lépés végső megítélése azért ennél ellentmondásosabb kell, hogy legyen minden, a vidék sorsáért aggódó ember számára. Valóban fel kellett volna újítani az iskola kazánjához tartozó kéményt, amelynek költsége a 3 millió forintot, horribile dictu, pár Louis Vuitton vagy Gucci ridikül árát is elérhette volna… De ehelyett inkább bezárták az iskolát, félszáz gyermeket pedig iskolabusszal fuvaroznak a szomszédos település központi intézményébe... Hogy a vidék népességmegtartó erejét mennyire biztosító, mennyire logikus lépésről van szó, ahhoz azért erős kételyeket fűznék.
Legutóbb a vízvári kisiskola felső tagozatának bezárása keltett heves indulatokat az elkeseredett szülők körében. Ugyan a központi költségvetés nagyjából 13 millió forintot spórolna a lépéssel, csakhogy ezzel aláírták egy újabb falu tarkón lövéséről szóló parancsot. A törvények szerint valóban 56 diák kellene a felső tagozatra, de a négy osztályba csupán 41 várható. Tényleg nincs elég gyerek, de a minimális gyermekszámot előíró törvény módosítható. Mondjuk tízre, vagy akár osztályonként nyolcra. Mert a mai népesedési trendek és eltorzult demográfiai korfa mellett - hacsak nem egy elgettósodott településről van szó -, akkor sajnos sokszor még egy 1500 lakosú faluban sincs 14 gyermek évfolyamonként. Ráadásul a hazai településállomány körülbelül 55 százaléka, mintegy 1800 község még ezer főnyi népességgel sem rendelkezik.
A Gróf Klebelsberg tanyasi iskola Domaszéken az 1920-as években (fotó: archív)
Természetesen, egy ilyen módosításnak költségvetési vonzatai lennének, amire viszont kár is hivatkozni, hiszen csak a letelepedési kötvényekkel bizniszelő haverok százmilliárdos nyereségéből hosszú távon biztosítható lenne az összes vidéki kisiskola jövője. Látni kell, hogy a kistelepülések haldoklása egy tragikus, évtizedek óta tartó vidéksorvasztás eredménye, amire mindegyik kormány rátett még egy-két lapáttal. A mezőgazdaság szétverése, a falusi élettér beszűkülése törvényszerűen vezetett a gyermekhiányt eredményező népesedési katasztrófához. Miért akar az ilyen faluromboló lépésekkel a Reményik Sándorra oly sokszor hivatkozó kormányzat mégis újabb és újabb szeget verni a vidék koporsójába? Miért nevezik a kisiskola bezárását „felelősségteljes fenntartói törekvésnek”, miközben a közösség - érezve annak messzire ható lényegét – azt tragédiaként éli meg. Míg Klebelsberg Kunó iskolákat vitt a legnyomorúságosabb helyekre, addig manapság központosítanak és iskolákat zárnak be a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben.
Népiskolai tanóra Erdélyben 1940-ben
Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című versében Csokonai Vitéz Mihály ezt írta: Óh, szomorú sorsa / Egy szép megyének! / Hol a magyar lelkek / Megvetve heverének. / Óh, nem fáj-é a szíve / Minden magyarnak, / Hogy a magyar fiakkal / Gondolni nem akarnak? / De tán jő / Oly idő, / Melyben nékünk / A vidékünk / Új Hélikon lesz.
Viszont ezen a faluromboló úton haladva Somogy nemhogy új Hélikon nem lesz, de süllyedő Atlantiszként felszámolja magát, akárcsak Magyarország többi régiója. Hiszen sorra érkeznek a hírek a falumegtartó intézmények kivégzéséről. És nem csak ebből a megyéből…
Ander Balázs – Kuruc.info
