Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Európai Unióban az idén a magyarországi bruttó hazai termék fog Málta után a legkevésbé csökkenni a járványvédelmi korlátozások miatt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020-2021-es világgazdasági prognózisának kedden publikált előzetese alapján.

Az MTI-hez eljuttatott világgazdasági növekedési prognózisában az IMF a tavalyi 4,9 százalékos növekedés után az idén a magyar GDP 3,1 százalékos csökkenésére számít, 2021-ben viszont ismét növekedésre, 4,2 százalékosra.

Az IMF tavaly őszi prognózisának november elején kiadott, felülvizsgált változatában még 3,3 százalékos GDP-növekedést jelzett előre Magyarországon 2020-ra és 2,9 százalékosat 2021-re. A tavalyi magyar GDP-növekedést az IMF őszi prognózisában még a tényleges 4,9 százaléknál kisebbre, 4,6 százalékra várta.

Az IMF mostani prognózisa szerint a máltai 2,8 százalékos várható csökkenés után az idén a magyar GDP zsugorodik a legkevésbé az Európai Unióban, az unión kívül pedig csak Szerbiában lesz kisebb mértékű - 3,0 százalékos - a gazdasági teljesítmény csökkenése.

A szomszédos országok közül a horvátországi GDP 9,0 százalékkal csökken az idén az IMF mostani prognózisa szerint, a romániai pedig 5,0 százalékkal, a bolgár 4,0 százalékkal, a szlovén 8,0 százalékkal, a szlovák 6,2 százalékkal, az osztrák 7,0 százalékkal esik vissza. A lengyelországi GDP 4,6 százalékkal csökken az idén, a csehországi pedig 6,5 százalékkal.

A nagy uniós tagállamok közül a német GDP 7,0 százalékkal, a francia 7,2 százalékkal, a spanyol 8,0 százalékkal, az olasz pedig 9,1 százalékkal csökken 2020-ban az IMF előrejelzésében.

Az infláció Magyarországon a tavalyi 3,4 százalék után az idén 3,3 százalékos lesz az IMF prognózisa szerint, 2021-ben pedig 3,2 százalék várható. Őszi prognózisában 3,4 százalékos inflációt jelzett 2020-ra az IMF, 2021-re pedig 3,3 százalékosat.

A munkanélküliségi ráta az IMF mostani előrejelzése szerint az idén 5,4 százalékra emelkedik a tavalyi 3,4 százalékról, 2021-ben pedig 4,0 százalékra mérséklődik.

Az IMF idei és 2021-es világgazdasági növekedési előrejelzésének (World Economic Outlook, WEO) részletes változatát májusban fogja publikálni.

Frissítés: recesszióra, majd növekedésre számít a zsidó szervezet

A vírusjárvány megfékezésére bevezetett korlátozások miatt az idén globális recesszióra, jövőre pedig a visszaesést kompenzáló lendületes növekedésre számít a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált prognózisában. A bruttó hazai termék az előrejelzés szerint minden régióban visszaesik az idén Kína és India kivételével, ahol csak a növekedési ütem lassulása várható.

Az MTI-hez eljuttatott világgazdasági növekedési prognózisában (World Economic Outlook, WEO) az IMF az idén a globális bruttó hazai termék (GDP) 3,0 százalékos csökkenését várja a 2019-es 2,9 százalékos növekedés után. A teljesítmény idei zsugorodását viszont a világgazdaság 2021-ben 5,8 százalékos GDP-növekedéssel ellentételezi majd.

Az IMF mostani előrejelzésében az előző prognózisban jelzett növekedést a tavaly októberben publikálthoz képest 2020-ra vonatkozóan 6,4 százalékponttal rontotta, a 2021-es becslést pedig 2,2 százalékponttal emelte. A tavaly októberi "őszi" World Economic Outlook (WEO) idén januárban kiadott felülvizsgált változatához képest a 2020-as növekedési előrejelzést 6,3 százalékponttal módosította lefelé, a 2021-est pedig 2,4 százalékponttal módosította felfelé az IMF.

Az IMF elemzésében a koronavírus-járvány gazdasági következményeit sokkal súlyosabbnak ítéli meg a 2008/2009-es globális pénzügyi és gazdasági válságnál. Hangsúlyozza azonban, hogy az ellenintézkedéseknek és központi ösztönzőknek köszönhetően a gazdaság sokkal gyorsabban tér majd vissza a normális kerékvágásba mint akkor. Mivel a negatív következmények sokkal kiélezettebben jelentkeznek egyes gazdasági ágazatokban mint másokban, a politikának célzott költségvetési, monetáris és pénzügyi intézkedésekkel kell a leginkább érintett lakossági és üzleti területek segítségére sietni.

Az iparosodott fejlett országokban a tavalyi 1,7 százalékos GDP-növekedés után az idén 6,1 százalékkal csökken a gazdasági teljesítmény, jövőre viszont 4,5 százalékkal növekszik. A prognózis 7,7 százalékponttal lefelé módosította 2020-as a januári előrejelzést és 2,9 százalékponttal felfelé a jövő évit.

Az iparosodott országcsoporton belül az Egyesült Államok tavalyi 2,3 százalékos GDP-növekedése az idén 5,9 százalékos csökkenésbe fordul, jövőre pedig 4,7 százalékos növekedésbe vált. Az új prognózis az idei növekedést 7,9 százalékponttal vitte lejjebb a januárihoz képest és 3,0 százalékponttal felfelé a jövő évit.

Az euróövezeti bruttó hazai termék az idén 7,5 százalékkal csökken az IMF szerint, jövőre pedig 4,7 százalékkal emelkedik. Tavaly 1,2 százalékos GDP-növekedést ért el az euróövezet. Az idei prognózis a januárihoz képest 8,8 százalékponttal lett lefelé korrigálva, a jövő évi pedig 3,3 százalékponttal felfelé.

A német GDP a tavalyi szerény, 0,6 százalékos növekedés helyett az idén 7,0 százalékkal zsugorodik majd, 8,1 százalékponttal kisebb teljesítményt nyújtva a még januárban jelzettnél. A jövő évi GDP-növekedés azonban már 5,2 százalék lesz, 3,8 százalékponttal magasabb a januárban vártnál.

A brit gazdasági teljesítmény 6,5 százalékkal csökken az idén, 7,9 százalékponttal nagyobb mértékben a még januárban jelzettnél, jövőre viszont 4,0 százalékos növekedést ér el, 2,5 százalékponttal magasabbat az előző prognózisnál. Tavaly 1,4 százalékkal növekedett a brit gazdaság.

A fejlődő térségek együttes GDP-növekedése a tavalyi plusz 3,7 százalékból 1,0 százalék csökkenésbe fordul az idén, majd 6,6 százalékos növekedésbe vált jövőre. A prognózis 5,4 százalékponttal korrigálta lefelé az idei növekedésre januárban tett becslést és 2,0 százalékponttal felfelé a jövő évit.

A fejlődők csoportján belül Kína tavalyi 6,1 százalékos GDP-növekedése az idén 1,2 százalékosra lassul az IMF szerint, jövőre viszont ismét lendületet vesz és eléri a 9,2 százalékot. A januárihoz képest a mostani prognózis 4,8 százalékkal korrigálta lefelé az idei növekedési becslést és 3,4 százalékponttal felfelé a jövő évit.

India tavaly 4,2 százalékos GDP-növekedést ért el, ami az idén 1,9 százalékra lassul, jövőre pedig 7,4 százalékra gyorsul. Az idei előrejelzést 3,9 százalékponttal lefelé, a jövő évit 0,9 százalékponttal felfelé korrigálta az IMF a januárban jelzettekhez képest.

A javak és szolgáltatások világkereskedelmi forgalma tavaly 0,9 százalékkal növekedett, az idén viszont 11,0 százalékos csökkenés, jövőre pedig 8,4 százalékos fellendülés várható az IMF prognózisa szerint. Az idei kereskedelmi forgalmi előreljelzését 13,9 százalékponttal lefelé, a jövő évit pedig 4,7 százalékponttal felfelé korrigálta az IMF a januári prognózisához képest.

Inflációs előrejelzését a fejlett gazdaságokra vonatkozóan lefelé korrigálta az IMF a januárihoz képest, az ideit 1,2 százalékponttal, a jövő évit 0,4 százalékponttal. Az idén eszerint 0,5 százalékkal emelkedik a fogyasztói árindex a fejlett térségekben, jövőre pedig 1,5 százalékkal. Tavaly 1,4 százalékos volt az infláció a fejlett országokban.

A fejlődő térségekre vonatkozóan nem változtatott inflációs előrejelzésén a januári prognózishoz képest az IMF. A tavalyi 5,0 százalék után a fogyasztói árindex az idén 4,6 százalékkal, jövőre 4,5 százalékkal emelkedik.

Az európai Brent, a közel-keleti Dubai Fateh és az amerikai WTI olajfajták éves számtani átlagára alapján az IMF 2020-ra 35,61 dolláros, 2021-re pedig 37,87 dolláros olajárat vár a 2019-es 61,39 dollár után. Januári prognózisában 58,03 dolláros idei olajárat várt az IMF, jövőre pedig 55,31 dollárosat.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából