Ugrás a cikkhez
Reklám

Sorozatos és ismétlődő antiszemita megnyilvánulások miatt 18 hét börtönbüntetésre ítélte a Westminsteri Bíróság a brit antiszemita, holokauszttagadó és palesztinaktivista bloggert, Alison Chablozt, aki 2020-ban több alkalommal is kifejtette sajátos nézeteit egy internetes rádióban - írja a Jewish News nyomán kéjes örömmel a TEV honlapja a március 31-ítéletről.

Szerinte mindent a zsidók irányítanak, amit érdemes irányítani, és azzal vádolta a zsidókat, hogy „mániákus pszichopatákká” változtatják a gyermekeiket. Úgy vélte, hogy a zsidókat azért üldözték a náci Németországban, mert „bizonyos módon viselkedtek, úgy ahogy ma ismét látjuk”, majd megjegyezte, hogy néhány zsidót deportálni kellene. Az 57 éves Chabloz kilenc hétre vonul rácsok mögé, mivel a szóban forgó bűncselekmény elkövetésekor egy korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtása volt érvényben.




Stephen Silverman, az Antiszemitizmus Elleni Kampány (CAA) nevű szervezet munkatársa elmondta, Alison Chabloz „visszataszító” véleménye az 1930-as évek német sörházainak hangulatát idézik. Silverman szerint az ítélet igazságot szolgáltat a zsidó közösségnek és megvédi attól a személytől, aki a holokauszttagadásra és zsidók sértegetésére építette karrierjét, ugyanakkor egyértelmű üzenetet küld azoknak, akik kísértést éreznek arra, hogy a Chabloz-i útra lépjenek.

Silverman később egy blogbejegyzésben büszkén ecseteli, hogy ötéves küzdelmet folytattak a hölgy bebörtönzéséért, és persze ezzel egyúttal meg is feddi a brit hatóságokat.

Sokatmondó az ügyész alábbi érvelése is:

Egy nyílt és többrasszú (sic!) társadalom mércéjével ezek a rádióadások durván sértőek.



A Derbyshire-i Rendőrség friss fotója

Védője az az Adrian Davis volt, aki korábban David Irvinget is képviselte. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkére (véleményszabadság) hivatkozott, de ez nem jött be.

Chabloz-t eltiltották a rádiózástól és az interneten való bármilyen formában való posztolástól, ami bármilyen szinten utal a judaizmusra, a zsidó hitre, a holokausztra, a második világháborúra, Izraelre vagy a "náci párt" bármely tagjára.

(Kuruc.info - TEV - Daily Mail nyomán)

Korábban írtuk: Írt néhány dalt a holohazugságokról egy brit blogger, de nyugalom, a bíróság már bűnösnek is találta

Kapcsolódó: A zsidó jogi hadviselés: zsarnokság, ellenszenv és fordulópont





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából