Oroszország és Fehéroroszország közös hadgyakorlatot tervez 2022 februárjában vagy márciusában - közölte szerdán Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki fehérorosz kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával tárgyalt.

A fehéroroszországi területen tervezett hadgyakorlatra a Nyugat és Moszkva között korábban nem látott feszültségek közepette kerül sor, miközben Oroszország azt követeli, hogy a NATO ígérje meg: nem veszi fel tagjai közé a mindkét országgal szomszédos Ukrajnát. Kijev pedig egy esetleges invázió tervével vádolja Oroszországot.

Lukasenka kérte Putyint, hogy ne állítsák le a kétoldalú katonai és hadiipari együttműködést. Sürgette, hogy tartsák meg a hadgyakorlatot, egyebek mellett amiatt, hogy folytathassák a fehérorosz katonák kiképzését a Moszkvától vásárolt új haditechnika kezelésére.

A fehérorosz védelmi minisztérium szerdán bejelentette, hogy orosz és fehérorosz vadászgépek közösen járőröztek a határ mentén. A közlemény nem tért ki arra, pontosan milyen területeket érintett a járőrözés. Az orosz-fehérorosz államszövetségnek közös határa van az Európai Unió több tagállamával - közöttük Lengyelországgal -, valamint Ukrajnával.

Putyin meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország között elfogadott huszonnyolc szövetségi program megvalósítása jobb feltételeket teremt mindkét ország gazdaságának fejlődése számára. Emlékeztetett, hogy a koronavírus-világjárvány első évében, 2020-ban közel 17 százalékkal csökkent a két ország közötti áruforgalom, 2021-ben viszont már 36 százalékkal nőtt.

Lukasenka megjegyezte, hogy az országa ellen bevezetett szankciók és a járvány ellenére idén nőtt a fehérorosz hazai össztermék, és ebben nagy érdeme van Oroszországnak. A fehérorosz vezető köszönetet mondott az orosz elnöknek a támogatásért.

(MTI nyomán)