"Aktív bombafenyegetés" miatt csütörtökön, helyi idő szerint a délelőtti órákban a capitoliumi rendőrség kiürítette az amerikai törvényhozás épületének közelében található irodaházakat, illetve a Kongresszusi Könyvtár Jefferson épületét az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washington DC-ben - jelentette az amerikai sajtó.

A környező utcákat lezárták, miközben a rendőrség egy gyanúsítottal tárgyalt, aki fekete kisteherautóval - a rendőrségi közlemény szerint - "a Kongresszusi Könyvtár előtti járdára hajtott". Thomas Manger, a capitoliumi rendőrség főkapitánya csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a teherautó sofőrje a helyszínen intézkedő tisztnek azt mondta: bomba van nála. A rendőrtiszt beszámolója szerint egy gyutacs volt a férfi kezében".

Manger elmondása szerint azonnal kiürítették a közeli épületeket. Bár a képviselőház és a szenátus tagjai jelenleg a nyári szabadságukat töltik, a rendőrfőkapitány elmondta, hogy "a helyszín közelében lévő épületekben továbbra is dolgoznak emberek."

A gyanúsítottról csak annyit árult el a rendőrség, hogy egy férfiról van szó, de nem hozta nyilvánosságra sem a kilétét, sem a feltételezett indítékát. "Nem sok mindent tudunk. Van egy lehetséges nevünk, a gyanúsított személyazonossága, de jelenleg nincs sok információnk róla" - fogalmazott Manger, aki hozzátette, hogy jelenleg is tárgyalnak a férfival. "A tárgyalók keményen dolgoznak, hogy békés megoldást találjanak az esetre" - mondta a főkapitány.

A hatóságoktól származó hírügynökségi információk szerint egyelőre nem erősítették meg, hogy találtak robbanóanyagot a helyszínen.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Washington DC-ben található irodája a Twitteren közölte, hogy fővárosi egységük, a capitoliumi rendőrséggel és más partnereikkel közösen reagálnak a Kongresszusi Könyvtár közelében történt esetre.

Frissítés: megadta magát

Órákon át tartó tárgyalás után a gyanúsított végül megadta magát a bűnüldöző szerveknek. A rendőrség tájékoztatója szerint az észak-karolinai származású, 49 éves Floyd Ray Roseberry helyi idő szerint délután fél három körül kiszállt a járművéből, majd őrizetbe vették.




Manger a letartóztatást követően tartott újabb sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tárgyalás során a rendőrök átadtak a gyanúsítottnak egy telefont, hogy kommunikálni tudjanak.

A férfiról kiderült, hogy a közelmúltban elvesztette egy családtagját.

A főkapitány tájékoztatása szerint kollégái folyamatosan tartották a kapcsolatot a férfi szeretteivel is.

(MTI)