Ugrás a cikkhez
Reklám

Jókora felháborodáshoz és végül bocsánatkéréshez vezetett az ír "közszolgálati" tévé (RTÉ) szilveszteri műsorának egy jelenete, amiben erőszaktevőként ábrázolták Istent. A 23 másodperces álriportban azt mondták: "Az ötmilliárd éves vádlott állítólag akarata ellenére termékenyített meg egy fiatal, közel-keleti migránst, emiatt két év börtönre ítélték, 24 hónapra felfüggesztve. A hír hallattán Harvey Weinstein Írországban kérte ügye újratárgyalását."

A műsor miatt több mint ezer panasz érkezett a tévéhez, Eamon Martin érsek pedig a felvétel eltávolítását követelte, mert sértő minden katolikus és keresztény emberrel szemben, írja a The Guardian nyomán a 444.

Az RTÉ közleményben kért elnézést azoktól, akiket megbántott a műsorblokk, és ígéretet tettek, hogy az előírásoknak megfelelően fognak válaszolni a panaszlevelekre. A jelenet utólagos törlésére viszont nem tértek ki.

Ateisták egy csoportja védelmébe vette a tévét, mondván, egy 2018-as népszavazás eredményeként már nem számít bűncselekménynek az istenkáromlás.

Korábban Stephen Fry ellen indítottak nyomozást, mert egy műsorban hülyének és beszűkült gondolkodásúnak nevezte Istent. A rendőrség végül ejtette az ügyet, mert Fry "nem sértett meg annyi embert, hogy el lehessen ítélni".





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából