Ugrás a cikkhez
Reklám

Életfogytiglant kapott a 14 éves németországi diáklány iraki gyilkosa, a bűncselekmény súlyára való tekintettel a csak Ali B.-ként azonosított, 22 éves iraki elítélt a hagyományos életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt bűnözőktől eltérően 15 év után sem kerülhet szabadlábra. (Megint hazudik az MTI, például a Bild is kiírta a teljes nevét, és megmutatta a pofázmányát is: Ali Basharnak hívják - a szerk.) Emellett a bíróság döntése értelmében a gyilkosnak még 50 ezer euró fájdalomdíjat is ki kell(ene) fizetnie az áldozat családjának.



Fotó: Polizei Wiesbaden/AFP

A bíróság egyetértett az ügyészség érvelésével, miszerint az elkövető sem megbánást, sem együttérzést nem tanúsított, a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre.



Fotó: Boris Roessler / dpa

Ali "B." tavaly tavasszal a 14 éves zsidó Susanna Feldmant megerőszakolta, megfojtotta, majd holttestét egy erdőben elásta. Az ügyész szerint a férfi azért végzett áldozatával, hogy Susanna ne tudjon feljelentést tenni a nemi erőszak miatt. A férfi a gyilkosságot beismerte, de a nemi erőszakot végig tagadta.



Fotó: Polizei Wiesbaden

"Kioltott egy életet, amely számára semmit sem jelentett" – mondta egy héttel ezelőtti záróbeszédében a vádhatóság képviselője, aki szerint Susanna szexuális vágyai kielégítésére kellett Ali "B."-nek. Nem egy "megrendült menekült" tettéről van szó, "használta, megölte, elásta" – magyarázta az ügyész, aki szerint a történtek szinte példátlan kegyetlenségről tesznek tanúbizonyságot.

Susanna anyja is felszólalt a bíróságon a záróbeszédek napján, és zokogástól remegve arról beszélt, hogy szerinte nincs megfelelő büntetés azért, amit a lányával tettek, és ami történt, azt soha nem lehet jóvátenni. "Az engem sújtó csapás életfogytig tart, pedig semmit sem vétettem" – mondta a nő a wiesbadeni tartományi bíróságon. "Susannával együtt a szívem egy darabja is oda" – tette hozzá az asszony.




Ali "B." a gyilkosság után családjával külföldre menekült a német igazságszolgáltatás elől, ám az iraki Kurdisztánban sikerült elfogni, és kiadták a német hatóságoknak. Susanna meggyilkolása és megerőszakolása mellett egy másik eljárásban egy 11 éves kislány többszöri megerőszakolásáért is felelnie kell. Az a per nem nyilvános, a cselekményt egy 14 éves bűntársával követte el.

Korábban írtuk: Ali melléfogott a zsidó lány megölésével: visszavitték Irakból Németországba, hamarosan elítélik





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából