Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy Irakból érkező, 2015-ben sikertelen menedékkérelemmel próbálkozó férfi beismerte a wiesbadeni bíróságon, hogy megfojtotta a 14 éves Susanna Feldmant. A 22 éves Ali Bashar Ahmad Z. ugyanakkor azt hazudja, hogy nem tudja, hogy történt. Azt mondta, minden elsötétült előtte akkor. A lányt a vád szerint meg is erőszakolta, mielőtt megölte, ezt Bashar nem ismerte be. Azt állítja: közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatuk volt.



Eltakarta arcát a bíróságon (fotó: EPA)

A 2018 májusi gyilkosság felháborította Németországot, Merkel ez után kezdte sürgetni a sikertelen menedékkérők gyorsabb kitoloncolását. (Kérdés, hogy ha a lány nem lett volna zsidó, akkor is elérte volna-e Merkelt e részleges megvilágosodás... - a szerk.)



Fotó: AFP/Getty

Ali Bashart emellett azzal is vádolják, hogy megtámadott egy férfit egy parkban, és lesz egy bírósági tárgyalása egy harmadik ügyben is, mégpedig egy 11 éves lány megerőszakolása miatt.

A vádlott a bíróság előtt arról is beszélt, hogyan menekült el a családjával Irakból 2015-ben. Azt is mondta, hogy 12 éves kora óta alkoholizál, és Németországban a drogokat is kipróbálta. A 14 éves lánnyal állítása szerint közös ismerős révén találkozott, közösen hallgattak zenét, és kézenfogva sétálgattak. Azt állítja, nem tudta, hány éves a lány.

A vád szerint Susannát egy erdőben erőszakolta meg, és hátulról megfojtotta, amikor a lány a rendőrséggel fenyegette őt. A hatóságok a holttestét az után találták meg egy sín mellett eltemetve, amikor egy tippet kaptak erre egy 13 éves afgántól, aki Ali Basharral egy szállón lakott. Mire a holttestet megtalálták, Bashar és a családja visszautazott Irakba. Ott fogták el, és adták át Németországnak úgy, hogy egyébként nincs kiadatási egyezmény a két ország között.

Németországban ezen kívül több más olyan ügy is borzolta a kedélyeket, amelyekben menedékkérők követtek el bűntényt, öltek meg például egy 15 éves lányt, vagy késeltek meg egy férfit Chemnitzben.

(BBC - Index nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából