A jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű koalíció közölte, hogy vasárnap elfogott és megsemmisített két ballisztikus rakétát, amelyeket az Iránhoz közel álló csoport Rijád irányába indított, a térségben hangos robbanások hallatszottak.

A Reuters brit hírügynökség szemtanúja szerint a szaúdi polgári védelem röviddel a robbanásszerű hangok előtt riasztást adott ki a fővárosi régióban. A hatóságok egy kis idő elteltével bejelentették, hogy a veszély már elmúlt.

A koalíció ezt követően arról számolt be, hogy megsemmisített két, a húszi felkelők által indított manőverező robotrepülőgépet Rijádban és a déli régióban.

A legújabb incidens egy nappal azután történt, hogy az Irán-barát felkelők által irányított jemeni egészségügyi minisztérium közölte: szaúdi légicsapások következtében legkevesebb 33 ember vesztette életét a jemeni főváros, Szanaa közelében.

Jemenben a húszik már több mint egy évtizede harcolnak a Szaúd-Arábia támogatását élvező kormányerőkkel, a szemben álló felek 2022-ben tűzszünetet kötöttek, amelynek nyomán a harci cselekmények alábbhagytak. A harcok azonban újra kirobbantak februárban az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadások miatt, és így azok a szélesebb körű közel-keleti háború egyik frontjává váltak.

A júliusban újrakezdődött támadások során a húszik rakétákkal és drónokkal támadták a szaúdi repülőtereket, kikötőket és olajlétesítményeket, míg Szaúd-Arábia légitámadásokat hajtott végre a jemeni húszi célpontok ellen.

(MTI)