Az ellenzéki Munkáspárt szerezte meg a legtöbb szavazatot az új-zélandi parlamenti választáson, de a szombaton lezárult előzetes szavazatszámlálás alapján a jelenlegi jobbközép kormánykoalíció szűk többséggel tovább kormányozhat.

Az új-zélandi választási bizottság adatai szerint a Munkáspárt a szavazatok 29,36, a Christopher Luxon miniszterelnök vezette Új-Zélandi Nemzeti Párt (NZNP) pedig a voksok 29,21 százalékát szerezte meg. A két pártot mindössze 3650 szavazat választja el egymástól, a parlamenti mandátumokból azonban az NZNP kaphat többet: az előzetes számítások szerint 42 képviselőt küldhet a törvényhozásba, míg a Munkáspárt 36-ot.

Luxon Aucklandben, hívei előtt kijelentette, hogy pártja ismét a legnagyobb parlamenti erő lehet, és továbbra is van esélye a kormányalakításra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az eredmény túlságosan szoros ahhoz, hogy győzelmet hirdessen.

Chris Hipkins, a Munkáspárt vezetője sem ismerte el vereségét. A Wellington közelében fekvő Upper Huttban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy az új-zélandi választók kinyilvánították akaratukat, de annak pontos megértéséhez még egy kis időre lesz szükség.

A választást a gazdasági nehézségek és a két nagy párttal szembeni elégedetlenség határozta meg. A megélhetési költségek emelkedése, a munkanélküliség és a gyenge gazdasági növekedés egyaránt foglalkoztatta a választókat. A Nemzeti Párt és a Munkáspárt támogatottsága egyaránt történelmileg alacsony szintre esett: egyikük sem érte el a 30 százalékot, miközben a kisebb pártok megerősödtek.

A jelenlegi koalícióban a Nemzeti Párt mellett részt vevő ACT Új Zéland 13, az Új-Zéland az Első párt pedig 12 mandátumra számíthat. Ez a két kisebb koalíciós partner megerősödését jelenti, ami tovább növelheti befolyásukat egy esetleges újabb koalíciós megállapodás megkötésekor.

A választás egyik legnagyobb meglepetése a centrista Lehetőség Pártjának (Opportunity Party) előretörése. A Qiulae Wong vezette párt a szavazatok 5,96 százalékával első alkalommal juthat be a parlamentbe, várhatóan hét képviselővel. Wong korábban jelezte, hogy szükség esetén kész tárgyalni a kormányalakításról, elsőként azzal a párttal, amely a legtöbb parlamenti mandátumot szerzi meg. A Lehetőség Pártjának szerepe különösen akkor értékelődhet fel, ha a jelenlegi koalíció a végleges szavazatszámlálás után elveszíti többségét.

A hivatalos eredményeket november 27-én teszik közzé, miután összesítették a külföldön, illetve a saját választókerületükön kívül szavazók voksait is. Ezek a korábbi választásokon jellemzően a baloldali pártoknak kedveztek: az elmúlt négy választáson a NZNP rendre egy-két mandátumot veszített a végleges összesítéskor.

Új-Zélandon a választók külön szavaznak a pártokra és az egyéni képviselőjelöltekre. Az 1996-ban bevezetett választási rendszerben a parlamenti helyeket alapvetően a pártok szavazataránya alapján osztják el. Mivel ritkán szerez egyetlen párt önálló többséget, a kormányalakításhoz rendszerint koalíciós tárgyalásokra van szükség. A mostani szoros eredmény alapján akár hetekig is bizonytalan maradhat a következő kormány összetétele.

(MTI)