Angela Merkel német kancellár a törvényhozás alsóházában, a Bundestagban csütörtökön elmondott beszédében ismét elítélte a párizsi vérengzést, és hitet tett amellett, hogy "az iszlám Németország része", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tisztázni kell a muzulmán vallás és az iszlamista terror viszonyát.
A kancellár Christian Wulff volt német államfő szavait idézve elmondta, hogy a "keresztény-zsidó gyökerek" mellett az iszlám is Németország része, és kiemelte, hogy sok német nehezen emészti meg ezt a megállapítást, hiszen ugyan "nem az iszlám ellenségei", de "nem a Koránnal nőttek fel", és "bizonytalanok, tanácstalanok".
"Azt kérdik tőlem, hogy melyik iszlámról van szó", és hogy lehet-e hinni abban "az újra és újra elismételt mondatban, hogy az iszlámra hivatkozó gyilkosoknak semmi közük az iszlámhoz". Ezek jogos kérdések - fejtette ki a kancellár, hangsúlyozva: "fontos és sürgető, hogy az iszlám papság tisztázza" őket. Hozzátette: Németországban megengedhetetlen a muzulmánok kirekesztése, és a vallási közösség egészét megpecsételő, általánosító gyanúsítás és vádaskodás.
A tapasztalatok, hallomások és félelmek nyomán "mindannyiunk fejében kialakulnak idegenképek", és vannak, akiknél az idegenekről alkotott elképzelésekből ellenségképek formálódnak, ezt azonban meg lehet akadályozni "felvilágosítással és a megismerés útján", hosszabb távon pedig azzal, ha a demokrácia "az élet vezérlő elve" - mondta Angela Merkel.
A Charlie Hebdo elleni támadás "társadalmunk egyik legértékesebb kincse", a sajtószabadság elleni merénylet volt - jelentette ki a német kancellár. Szabad sajtó nélkül nem lehet elérni, hogy "polgárok legyünk, és ne alattvalók" - hangoztatta. A párizsi kóser élelmiszerboltban történt mészárlásra utalva azt mondta, hogy a francia fővárosban véghezvitt terrorcselekmények "a mai világ két nagy bajáról", a "gyilkos iszlamista terrorizmusról és a zsidógyűlöletről" szóltak, amelyek "nem mindig, de gyakran kéz a kézben járnak".
A németek szolidaritást vállalnak franciákkal "ezekben a nehéz napokban" - mondta a kancellár. Ha Franciaországban nincs biztonság, akkor Németországban sincs - tette hozzá, sürgetve egyebek között, hogy az Európai Bizottság minél előbb készítsen irányelvet a digitális kommunikáció - telefonálás, e-mailezés - adatainak úgynevezett készletezéséről, hosszú távú tárolásáról.
Hollande: a muzulmánok a fanatizmus legfőbb áldozatai
A muzulmánok a fanatizmus, a fundamentalizmus és az intolerancia legfőbb áldozatai - mondta csütörtökön Francois Hollande francia államfő.
"A radikális iszlamizmus valamennyi ellentmondásból, hatásból, nyomorból, egyenlőtlenségből és a hosszú ideje nem rendezett valamennyi konfliktusból táplálkozik" - fogalmazta meg a francia elnök a párizsi Arab Világ Intézetében egy konferencia megnyitóján.
"Az iszlám összeegyeztethető a demokráciával, el kell utasítanunk a csúsztatásokat és az egybemosásokat" - hangoztatta Hollande. Megerősítette, hogy "a muzulmán vallású franciák ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, mint a többi állampolgár". "Meg kell őket védenünk. A szekularizációnak van ebben szerepe, amely tiszteletben tartja mindegyik vallást" - tette hozzá.
(MTI nyomán)