Ugrás a cikkhez
Reklám

Meg akartak erőszakolni egy 16 éves lányt kedd éjszaka Tiszaburán. A Tiszafüredi Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a 34 éves férfi letartóztatását, írja a 24.

Nagy Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, hogy a gyanúsított nem tett érdemi vallomást a kihallgatása során.

A gyanúsított az utcán találkozott a 16 éves ismerősével. A férfi obszcén kifejezések kíséretében tudatta a lánnyal, hogy tetszik neki, és nyomban közösülni is szeretne vele.

A kiskorú elutasította a férfi közeledését, de támadója átkarolta, nekiszorította az egyik ház falának, majd fogdosta és nyakon csókolta a lányt.

A lány pofon vágta támadóját, majd kifejtette magát a férfi szorításából és futásnak eredt. A gyanúsított azonban utolérte, kabátjánál fogva megragadta és bevonszolta egy bekerítetlen udvarra, ahol erőfölényét kihasználva lefogta és lemeztelenítette a folyamatosan rúgkapáló, sikoltozó tizenévest.

Szerencsére egy járókelő meghallotta a lány segélykiáltásait, s mobiltelefonjával világítva a sötétben rátalált a gyanúsítottra, aki kigombolt nadrággal a kiskorú lány hasán ült. A járókelő megragadta és lerángatta a gyanúsítottat a földön fekvő lányról. Ekkor az erőszakoskodó férfi futva elmenekült a helyszínről.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta a támadót. A férfi és védője fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából