Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Európai Unióban teljes megalapozottsággal kell döntést hozni a magyar helyzetről - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden azzal kapcsolatban, hogy több EU-tagállam, köztük Németország arra kérte az Európai Bizottságot: frissítse fel korábbi értékelését a jogállamisági mechanizmussal összefüggésben.

Scholz az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni országok állam- és kormányfői tiranai találkozóját követő sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva arról beszélt: nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy Magyarországon jelenleg is születnek döntések az uniós elvárásokkal kapcsolatban. Az pedig az Európai Bizottság dolga, hogy figyelemmel kísérje a helyzet alakulását a tagállamokban - tette hozzá a német kancellár.

Varga Mihály pénzügyminiszter előzőleg Brüsszelben már felhívta a figyelmet arra: "Több tagország jelezte, hogy szükség lenne egy objektív értékelésre, amelyek figyelembe veszik a magyar kormány által november 19. után tett lépéseket. Például Franciaország és Németország is úgy véli, hogy a bizottság értékelésében van egyfajta aránytalanság" - mutatott rá a tárcavezető, kifejezve reményét, hogy az uniós végrehajtó testület tárgyilagosabb minősítéssel zárja majd le a folyamatot.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából