Újabb hitközségi faliújság fejtette meg a bukás titkát. A "Magyar" Narancs szerint a Fidesz elhitette az emberekkel, hogy Márki-Zay „Zelenszkij elnök és a többi zsidó megbízásából Magyarország vérbe borításán munkálkodik”.
A Magyar Narancs egy, „a szerk.” által írt véleménycikkben kísérelte meg megfejteni a választási eredmény okait. A cikkben leírták – szó szerint idézve –, hogy „a kormánypárt amellett, hogy
Márki-Zay Péterről sikerrel hitette el széles körben, hogy Zelenszkij elnök és a többi zsidó megbízásából Magyarország vérbe borításán munkálkodik,
ügyesen kiszámolta azt is, hogy kit mennyivel lehet a kormánypárt támogatására bírni. Az ún. bizonytalannak tételezhetők közül kit egy zsák krumpli, kit a pár ezer forintos nyugdíjprémium, kit a több százezres adókedvezmények győztek meg arról, hogy a Fidesz igenis törődik velük.”
A cikk unortodox elemzésére Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója hívta fel a figyelmet egy Facebook-posztban, hozzátéve, hogy „kész siker lesz ez a '26-os balos kampány, én már látom” - idézi a Mandiner.
