Ugrás a cikkhez

A balliberális ellenzék miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy a szövetség tagjai megegyeztek abban, ki lesz az az öt politikus, aki a lista első helyeire kerül.

Márki-Zay Péter szerint biztos, hogy lesz miniszterelnök-jelölti vita, bármit mondjanak is a Fideszben. Addig fogja ugyanis erőltetni a vitát, amíg már Orbán Viktor híveinek is kínos lesz az elutasítás, és felteszik a kérdést: miért is nem mer kiállni egy vitára?

Aki nem mer kiállni egy vitára, azt a sajátjai is a gyengeség jelének tartják majd, véli az ellenzéki politikus, aki szerint a magyarok, ha körülnéznek, akkor látják, hogy nem ilyen egészségügyet szeretnének, mint amilyennel most élnek. Nem volt sikeres az oltási akció sem, amely az elején jól indult, de ma már nem működik.

Márki-Zay elmondta, biztos abban, hogy meglesz a héten a 200 ezer aláírás a népszavazási kezdeményezéshez, és péntekig le tudják adni.

Az a kérése, hogy az ellenzéki pártok teljes erőbedobással kampányoljanak, tegyenek meg mindent a közös győzelem érdekében, és ne egymás tevékenységét figyeljék, ellenőrizzék. Mint mondta: az ellenzéki program már majdnem teljesen kész, a jelöltállítás befejeződött, a listán az ellenzéki pártok az utolsó simításokat végzik. Egység van abban, hogy kik lesznek a lista első öt helyén.

Az ATV értesülése szerint a pártok vezetői a hétvégén találkoztak, és nem akarják támogatni, hogy három cigány képviselőjelölt mindenképpen legyen befutó helyen a közös listán. Márki-Zay szerint ezt az értesülést Jakab Péter már cáfolta.

Az euró bevezetésében már megegyeztek a pártok, mint ahogy abban is, hogy ha győznek, akkor öt éven belül nálunk is euróval fizethetünk.

Márki-Zay szánalmasnak tartja a nemrégiben indult, az ellenzéket lejáratni igyekvő újabb kormánypárti plakátkampányt.

A politikus szerint nincs olyan pont vagy határ, amikor elő kellene jönni azokkal a nevekkel, amelyek a fideszes "melegeket" sorolnák fel. Megerősítette, hogy az ellenzék teljesen egységes abban, hogy az embereket nem bőrszínük, származásuk vagy nemi orientációjuk alapján kell megítélni, és nem szabad összekeverni a homoszexualitást és a pedofíliát, amit a Fidesz rendszeresen összekever. Ha kell, ki fognak állni a fideszes homoszexuálisok jogaiért is, hiszen egy olyan országban szeretnének élni, ahol ezt teljes természetességgel a fideszes "melegek" is büszkén felvállalhatják.

(Index nyomán)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából