Ugrás a cikkhez

A Jobbik egri szervezete a tegnapi rendkívüli taggyűlésen elsöprő többséggel úgy döntött, hogy feloszlatja magát, és nem asszisztál tovább, ahogy ők fogalmaztak „biodíszletként” Berecz Mátyás kampányához, amelyet szerintük a szocialista Mirkóczki Zita irányít – sokak számára elfogadhatatlan módon, írja az Egerinfó.

Az önfeloszlatásról és annak indokairól a mai napon értesítik a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos elnökségét.



Mirkóczki Zita (fotó: egriügyek.hu)

A hetek óta tapasztalható feszültség a Jobbik és Berecz csapata között tehát nem volt alaptalan, és ellenzéki szempontból a lehető legrosszabb forgatókönyvvel ért véget, hiszen köztudomású, hogy az egri választókerület legaktívabb, legszervezettebb és legnagyobb létszámú ellenzéki pártja a Jobbik volt, melyet az is bizonyít, hogy a tegnapi rendkívüli döntésüket a jelenlévők egyhangú akaratával, 18 igen szavazattal hozták meg.

Sneider: komplett megyék maradtak "Jobbikosok" nélkül

A párt korábbi elnöke a mai napig nem tudja, hogy a jobbikos szó kisbetűvel írandó, de legalább véleményt nyilvánított. Az persze röhejes, hogy még ma is lennének "jobboldali, konzervatív" emberek a Jobbikban, akik csak 2022-ben vették észre, hogy Gyurcsány szolgájává züllesztették a pártjukat...

15 ÉV UTÁN egy korszak zárult le a volt pártom fennállásának történetében azzal, hogy az egri szervezet is feloszlatta magát. 2007 őszén én alapítottam meg a megyében elsőként ezt a szervezetet, amit később Heves megyében 54 másik megalakulás követett. Mára ezekből papíron néhány, a valóságban egyetlen működő szervezet maradt talpon. A volt egri alapszervezeti tagságot egyáltalán nem hibáztatom, amiért nem kívánják folytatni a harcot a meglévő kereteken belül. Hatalmas türelemről tettek tanúbizonyságot azzal is, hogy eddig folytatták a tevékenységüket a Jobbik színeiben.

A baloldallal való összefogás egyik sorsdöntő gyengesége azonban megmutatkozik ebben a feloszlásban is: azok a volt Jobbikosok, akiket évtizedek óta jobboldali, konzervatív emberként ismertek, a saját maguk hitelességét építenék le azzal, ha szemrebbenés nélkül beállnának egy DK-s pult mögé azokban a körzetekben, ahol a DK jelöltje nyerte az előválasztást. Az, hogy Gyurcsány népszerűsítéséhez adják az arcukat, egyenesen vállalhatatlan. A pártvezetés pedig ezzel tisztában is van, hiszen azokban a választókerületekben, ahol nincs Jobbikos jelölt, gyakorlatilag önfeloszlatás zajlik: nem fizetik az irodáik bérleti díját, nem várnak el semmilyen érdemi kampánytevékenységet a tagoktól. Ennek az amortizálódási folyamatnak, és a pártvezetés hibás döntései sorozatának vált az áldozatává az egri alapszervezet, és a többi olyan választókerületi szervezet is, ahol nincs Jobbikos jelölt. Ezzel gyakorlatilag felszámolták a párt országos lefedettségét, ami korábban a párt legerősebb fegyverét és tárgyalási potenciálját adta. Korábban nem volt olyan település az országban, ahol ne lett volna legalább egy olyan aktív Jobbik tag vagy szimpatizáns, akit meg lehetett volna kérni, hogy egy standasztal mögé állva, vagy szórólapokat osztogatva, házról házra járva közvetítse a párt üzenetét. Mára gyakorlatilag komplett megyék maradtak Jobbikosok nélkül.

Elkeseredésre azonban semmi ok, hiszen ahogy az a sok ezer ember, akik már korábban elhagyták a pártot, úgy a volt egri alapszervezet tagjai sem fognak tétlenkedni a jövőben. Biztos vagyok benne, hogy - ha más keretek között is -, de foglalkozni fognak a közélettel, építeni fogják szeretett hazájuk jövőjét. Én ezúton is köszönöm a sokéves kitartásukat, a hóban, fagyban, viharban is elvégzett munkájukat, amit a pártért, de legelsősorban egy élhetőbb ország megteremtéséért végeztek. Más keretek között ugyan, de menni kell tovább, hiszen az élet nem áll meg!





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából